Olaf Scholz és kísérete Magdeburgba látogatott: rendőrségi kordon védte őket a dühös tömegtől – itt a videó!
A bukott kancellár megemlékezni érkezett.
A baloldalhoz kötődő ügyvéd a katatörvény módosítása elleni tüntetések kapcsán hozakodott elő ezzel a jelzővel.
Az ATV a Nap híre című műsorában is központi téma volt szerdán, hogy már kedden tüntetést szerveztek a Kossuth térre azok a civilek, akik ellenzik a katatörvény módosítását.
Lampé Ágnes vendégei Magyar György ügyvéd, Nagy Attila Tibor politológus és Trencséni Dávid , a 168 Óra hírigazgatója voltak.
Magyar György a tüntetés kapcsán elmondta, hogy
„nagyon egyetért abban, hogy Magyarországon nincs szolidaritás.”
Majd azzal folytatta, hogy „a szolidaritás hiánya nem fordulna elő Franciaországban vagy Lengyelországban. Ott kint lennének az utcán” – húzta alá.
A baloldalhoz kötődő ügyvéd ezt követően a magyar néplelket elemezte, mellyel kapcsolatban megjegyezte, hogy azt „az államhatalom jól ismeri”. Majd a „birka” jelzőt használta a választókra. Azonban a gondolatát nem tudta befejezni, mert Trencséni Dávid a szavába vágott.
Az említett részt a 16 perctől tekinthetik meg:
Nyitókép: Képernyőfotó