Heteken belül hazánkba is megérkezhet a majomhimlő elleni vakcina

2022. július 24. 21:56

Lakosságarányosan osztják szét a vakcinákat uniós tagállamok között.

2022. július 24. 21:56
null

Mint arról lapunk is beszámolt, az első majomhimlős esetet hazánkban május végén jelentették be, azóta 33-ra nőtt azok száma, akiknél kimutatták a vírust. Az első magyar fertőzött egy 38 éves férfi volt, aki enyhe tünetekkel három hétre házi karanténba került, ott vészelte át a betegséget.

Szlávik János korábban arról beszélt, a majomhimlő Európában terjedő változata önmagában nem életveszélyes, súlyosabb tüneteket esetleg egy elfertőződött seb tovaterjedése válthat ki, ami vérmérgezést is okozhat.

A WHO globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett a járvány terjedése miatt, melyben eddig öten haltak meg, 75 országban 16 ezer fertőzöttet regisztráltak. A WHO szerint a fertőzés terjedésének kockázata globálisan mérsékelt, míg Európában magas. „Számos országban visszavezetik a fekete himlő elleni oltást, amelyet gócoltással beadnak azoknak, akik igazoltan fertőzöttek voltak, vagy a velük érintkezőknek” – értékelt Rusvai Miklós virológus.

Heteken belül hazánkba is megérkezhet a majomhimlő elleni vakcina

A Nemzeti Népegészségügyi Központ az RTL Híradónak küldött válaszában azt írta, hogy heteken belül megérkezhetnek az első oltások hazánkba. Az oltásokat lakosságarányosan osztják ki, először a leginkább érintett országok kapják majd meg. Az Európai Unió eddig több mint 100 ezer dózist vásárolt a dániai székhelyű Bavarian Nordic biotechnológiai vállalat által gyártott Imvanex vakcinából, valamint az amerikai Siga Technologies vállalat Tecovirimat nevű vírusellenes gyógyszeréből.

Kiemelt kép: Sven Hoppe/AFP

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sorted87
2022. július 29. 14:13
Nem baj jöjjön is! Legalább a kétharmad birka buzi legalább fele kipusztul. Nézzük mindennek a jó oldalát :)
Ólat a trolloknak
2022. július 25. 10:11
Aki 1980 előtt született, az be van oltva. Ez az oltás, amit most majomhimlő ellen oltásnak hirdetnek, nem más, mint a feketehimlő ellen már a betegség kihalása után kifejlesztett modernebb oltás. Aki annak idején megkapta a két himlő elleni oltását, védett a majomhimlő ellen is. A fiatalabbak meg döntsék el.
DoomGuy
2022. július 25. 06:09
5 halott? Ne kezdjük már el ezt a hisztit ezen is.
vbandi
2022. július 25. 05:20
Na, ha ez is uniós beszerzés, akkor nem hiszek benne, hogy az idén lesz belőle valami.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!