A párt EP-képviselője a beszélgetés során kitért arra is, hogy az országgyűlési kampány során „nem volt jó optikája annak”, hogy Jakab Pétert volt elnökét hírbe hozták a kabinetvezetőjével, de annak sem, hogy Földi Istvánt, a párt volt alelnökének, Szilágyi Györgynek az élettársa azzal vádolta meg, hogy egy rendezvényen bezárta egy szobába és megpróbálta őt megerőszakolni.
[Mint ismert, a rendőrség nyomozást indított az ügyben, de nem szexuális erőszak kísérlete, hanem személyi szabadság megsértésének bűntette miatt – szerk.]
Gyöngyösi a témában hozzátette, hogy „nem is volt szokás egészen a közelmúltig, hogy a magánéleti dolgokat behozza a kampányba a fideszes sajtó”.
„2014-ben nem indulnék útnak Donyeckbe”
Az interjúban felidézték, hogy a párt új elnöke nyolc éve „Ukrajnába ment legitimálni a donyecki szakadárokat”. Majd arra a kérdésre, hogy „ma is kiáll-e az orosz területszerzés legitimálása mellett, amely miatt egyébként ki van tiltva Ukrajnából” Gyöngyösi azt felelte,