„Ezek az uniós források járnak a magyar embereknek” – Varga Judit a Mandinernek

2022. július 22. 18:36

Az igazságügyi miniszter Tusványoson nyilatkozott lapunknak az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalásokról.

2022. július 22. 18:36
null
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

Egyfajta pozitív hangulat és bizalom kezd fölépülni – fogalmazott az Európai Unióval való tárgyalások kapcsán Varga Judit a Mandinernek. Az igazságügyi minisztert az RRF-forrásokhoz való hozzáférésről, illetve a jogállamisági eljárásról kérdeztük Tusványoson.

A tárca két törvénymódosítást is benyújtott a parlamentnek az Európai Bizottság által folytatott egyeztetések mentén. Kifejtette: a problémák helyett végre a megoldásokról beszélünk,

a mostani javaslatok pedig a magyar kormány jó szándékát és konstruktivitását is igazolják.

Hangsúlyozta, az uniós helyreállítási alap forrásai járnak a magyar embereknek, a rögzített szakmai kritériumoknak megfelelő vállalásokat még tud tenni a kormány, s reméli, az év második felében megérkeznek a támogatások.

Nyitókép: Varga Judit igazságügyi miniszter a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban tartott pódiumbeszélgetésen az erdélyi Tusnádfürdőn 2022. július 22-én. (MTI/Veres Nándor)

Összesen 99 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2022. július 23. 07:30
Volt itt egy cikk erről: https://mandiner.hu/cikk/20220720_csillagaszat_urkutatas_foto_james_webb_kozmikus_orveny Most kikövetkeztettem, hogy ennek a képnek az alapján láthatta meg Varga Judit az Uniós pénzeket. Elképzelhető, hogy ott van a képen, 32 millió évvel ezelőtti képen. De legalább ilyen távolságban. De az optimizmus dicséretes. Amíg jobboldali kormánya van Magyarországnak, pénz nuku.
Jusztiscsak
2022. július 23. 01:05
Ha van eszük egy csepnyi is az uniós döntéshozóknak nem adnak a tolvajoknak egyetlen eurot sem, ellopják mint eddig. Egyék meg amit főztek, a kisvállalkozók tönkretételével, a mesterségesen megalázóan alacsonyan tartott bérszinvonallal, mint versenyképességi érvükkel, a világbajnok áfával, európabajnok inflációval, minimálisra visszavett szociális ellátásokkal és munkanélküli segéllyel, leépítendő húszezer közszolgával, csipszadó, telefonadó, bankkártyaadó és az ilyen, olyan, amolyan újabb és újabb adókkal, a korházak és orvosi ellátás lezüllesztésével, miközben 1000 milliárdok mennek botlábú migráns focistáknak, nem beszélve a jól átgondolt stadionépítésről, a büntetéspénzekre vadászó rendőrökkelés más hatóságokkal, a szigorodó adóellenőrzéssel, a rengeteg újabb és újabb megszorítással, a politikusok szűnni nem akaró hülyeségeivel és hazugságaival, a mélységes korrupcióval, az igazságszolgáltatás politikai elfoglalásával, a média korlátozásával, a felsőoktatás leépítésével, az országból elvándorló rengeteg magyarral. Hajrá magyarok, éljen a megalomániás, frusztrált maffia királyotok, Putyinnal Szibériában,! Eddig is szegénységben élt a nép nagy része, de a propagandával sikerült meghülyíteni sokakat, hogy a Fidesz a népért harcol. De most a teljes nyomorba jutnak teljes néprétegek egy hivatlosan is elmekezelt, őrült, de az embereket megtéveszteni képes, diktatúrát kiépítő, maffiahálózatot működtető senkiházi miatt.
Töki
2022. július 22. 20:31
Juditka csak ügyesen!
Töki
2022. július 22. 20:30
ÚÚÚ de előkerültetek, hogy köpködjetek hazugságokat, neolibernyák tetvek. Baszom a szátokat!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!