Az év második felében jöhetnek a Helyreállítási Alap forrásai

2022. július 19. 17:04

A mai nap folyamán az Igazságügyi Minisztérium két olyan törvényjavaslatot is benyújtott, amelyek a megállapodás mielőbbi megszületését segítik elő.

2022. július 19. 17:04
null

Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-oldalán számolt be róla, hogy egyre közelebb a megegyezés az Európai Bizottsággal, aminek köszönhetően az év második felében hazánk hozzáférhet a Helyreállítási Alap forrásaihoz. A tárcavezető közölte, a folyamatok előmozdítása érdekében, a Bizottság javaslatait is figyelembe véve kedden a minisztérium két olyan törvényjavaslatot is benyújtott, amelyek a megállapodás mielőbbi megszületését segítik elő.

A Bizottság ajánlásait elfogadva azon vállalásunknak teszünk eleget, hogy a Kormány által kezdeményezett jogalkotást megelőzően időt biztosítunk a társadalmi konzultációra, valamint biztosítjuk, hogy a korrupciós büntetőügyekben az ügyészség nyomozást lezáró döntésével szemben legyen helye bírósági jogorvoslatnak is”

– írta Varga Judit. 

A miniszter szerint az álláspontok folyamatos közeledése tette lehetővé a két törvényjavaslat benyújtását. Megjegyezte, a keddi események az ékes bizonyítékai annak, hogy a magyar kormány a kölcsönös tiszteleten alapuló, őszinte és egyenes szakmai párbeszéd híve.

Magyarország Kormánya elkötelezett amellett, hogy ez a megállapodás az Európai Bizottsággal mielőbb megszülessen. Fontosnak tartjuk, hogy a szakmai párbeszéd során a problémák helyett a megoldásokra koncentrálva közelítsük álláspontjainkat és keressük a megegyezést


– zárta posztját.

Forrás és kiemelt kép: MTI

Összesen 129 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
utolsó kisgazda
2022. július 20. 16:36
Tele vagyunk a Putyinokkal, Zelenszkijekkel, Orbánokkal. Tűnne el mind a süllyesztőben, az lenne csudijó!
utolsó kisgazda
2022. július 20. 16:31
Azért én nem lennék ilyen bizakodó, de megállapítom, hogy az a Varga Judit egy jó kis BULA. Kedvelem az ilyen nőket!
files32
2022. július 20. 08:40
Dehogy jöhetnek, hacsak addigra el nem zavarják a putrist.
Alcofrybas
2022. július 20. 08:30
Tetszik nekem ez a Varga Judit, olyan, ki magas fő hivatalban forgott, nemes is, méltó is, érti is a dolgot nádor vala, tárnok, avagy országbíró, vagy egyéb méltóság érdemivel bíró.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!