Újabb budapesti kerületben megy egymásnak az ellenzék

2022. július 07. 09:13

A baloldali összefogásnak már nyoma sincs.

2022. július 07. 09:13
null

Miután Vajda Zoltán parlamenti mandátumot szerzett április 3-án, nem maradhatott önkormányzati képviselő a XVI. kerületben, saját helyére pedig a városrészben teljesen ismeretlen Farkas Adriánt ajánlja. Facebook-posztjában Vajda részletezte, hogy a képviselő-jelöltet a Márki-Zay-féle MMM, az MSZP és a Párbeszéd is támogatja, azonban kijelentette, Farkas valójában független, csak ezek a pártok segítik munkáját. 

Farkast támogatja többek között Csizmazia Ferenc, az MSZP helyi elnöke is, akiről korábban már a Mandiner.hu is megírta, hogy gyanús módon, áron alul szerezhette meg magántulajdonba a párt XVI. kerületi székházát. A „független” képviselő-jelölt azzal is igyekezett szimpátiát szerezni, hogy Karácsony Gergellyel, Tüttő Katával, Gurmai Zitával és Márki-Zay Péterrel szelfizett. 

Farkas Adrián mellett elindul Horváth Márk Zsolt is a Munkáspárt-ISZOMM színeiben, valamint a független Schaffer Viktor és a DK-s Kertész Edit is, akit a Jobbik és a Momentum támogat. 

Vasárnap a XVI. kerületen kívül Nagytarcsán, Kecskeméten, Garaboncon, Sárokon, Balatonrendesen, Segesden és Serényfalván is tartanak időközi voksolást.

Forrás: Magyar Nemzet

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

 

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Búvár Kund
2022. július 07. 11:59
Amúgy ez a "vajda" szokott ide is irogatni. Tegnap a forint gyengüléséről szóló hírhez, szinte szóról szóra ugyanazt írta, amit a parlamenti felszólalásában mondott. :-D
Sulammit
2022. július 07. 11:24
Fel nem foghatom, hogy tudták a XVI. kerületiek egyáltalán megválasztani Vajda Zoltánt, ezt a sipítozós, pösze, ellenszenves figurát a jóképű, okos Szatmáry Kristóf helyett.
fatman
2022. július 07. 11:18
a hatalom a népé... :)))
csulak
2022. július 07. 10:27
rotyog a moslek
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!