Megkongatta a vészharangot az európai demokráciák felett a neves elemző
Ivan Krastev szerint 1989 már nem tűnik a liberalizmus fénypontjának.
A közgazdász a fiatalok előtt tartott előadásában élesen bírálta – többek közt kleptokráciának is nevezte – a jelenlegi politikai berendezkedést.
A 444.hu számolt be arról, hogy Jaksity György közgazdász is beszédet mondott a Budapesti Corvinus Egyetemen.
A szakértő felszólalásának elején felsorolta karrierje legfontosabb állomásait: részt vett a Budapesti Értéktőzsde megalapításában, aminek később elnöke is lett, majd 1993-ban létrehozták az azóta általa irányított Concorde Értékpapír Zrt.-t – idézte Jaksityt a portál.
„Számunkra és sok, hozzánk hasonló idősebb vagy akár minket követő generáció képviselői számára lezajlott a rendszerváltás. Cégeinkben, társadalmi és civil, illetve tudományos tevékenységeink révén minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy Magyarországon modern, jól szabályozott, szabad versenyes piacgazdaság és demokrácia legyen. De nem így történt.
Magyarország nem hogy nem vetkőzte le szörnyű XX. századi múltjának elhordott ruházatát, hanem némileg átszabva újra magára kanyarította.
A szocialista tervgazdaság és a haveri kapitalizmus sajátos keveréke jött létre, és illebrálisnak mondott demokráciánk van” – folytatta a közgazdász.
Ezt követően pedig arról fejtette ki a véleményét, hogy jelenleg milyen állapotban van az ország:
„Hogy liberális vagy éppen illiberális egy demokrácia, az ízlésbéli kérdés. Az viszont, hogy valóban demokrácia vagy inkább csak annak megcsúfolása, esetleg kimondottan kleptokrácia, bizony, elég nagy különbség. Magyarország nem annyira illiberális, mint ildemokrácia. Vagy még inkább az angol »beteg« szó jelentésével élve ill demokrácia.”
Jaksity György felidézte, hogy nekik a tanáraik a '80-as évek végén azt mondták, hogy ők „a válság és a szükséges reformok generációja”. Majd e gondolat mentén a végzősöknek elmondta,
„önök lesznek az a generáció, amelynek a feladata, amit mi elkezdtünk, a rendszerváltás végleges befejezése”.
A beszédről készült felvételt ITT tekinthetik meg.
Nyitókép: Youtube