Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

Az ukrán elnök szerint Oroszország mintegy 400 nemzetközi szerződést szegett meg.

Az ukrán államfő a 2022-es koppenhágai demokrácia-csúcstalálkozón videokapcsolaton keresztül beszélt: „Csak Oroszország Ukrajna elleni háborúja során – és szeretném emlékeztetni önöket, hogy ez 2014-ben kezdődött, nem pedig 2022. február 24-én –Oroszország mintegy
400 különböző nemzetközi szerződést sértett meg, amelyeket országaink kötöttek”
– számolt be a BBC.

Az elnök számos példát említett azokra a szerződésekre, amelyeket szerinte Oroszország megsértett, köztük az ENSZ Alapokmányát is. Azt mondta, hogy az embereknek fel kellene idézniük a budapesti memorandumot, és azt állította, hogy Oroszország „maximális cinizmusával járult hozzá a teljes képhez” azzal, hogy megsértette azt.
– fogalmazott az ukrán elnök.
A budapesti memorandum egy 1994-es megállapodás volt, amelyben Ukrajna lemondott a szovjet korszakból örökölt atomfegyvereiről, cserébe az Oroszország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia által elfogadott, a jövőbeli biztonságára vonatkozó garanciákért.
Nyitókép: MTI