„Hanyatló demokrácia, elnyomott civil szervezetek, orosz befolyás” – ezekről beszélt meghallgatásán az USA budapesti nagykövetjelöltje

2022. június 23. 18:21

Véget ért a Demokrata Párthoz kötődő David Pressman szenátusi meghallgatása.

2022. június 23. 18:21
null

A mai napon hallgatta meg a Szenátus a Demokrata Párthoz kötődő David Pressmant. A nagykövet-jelölt a nemrég elhunyt Madeleine Albright volt külügyminiszter mellett emberi jogi tanácsadóként dolgozott, Barack Obama elnöksége alatt, 2014 és 2017 között pedig nagyköveti szinten képviselte országát az ENSZ-ben.

A magyar kormány által elnyomott civil szervezetek támogatása,

az LMBTQ közösség elleni kormányzati támadások és a magyar kormány fölötti orosz befolyás

voltak a legfontosabb kérdései David Pressman nagykövet-jelölt meghallgatásának – számolt be a HVG.

„Hanyatló demokrácia”

A cikk szerint Pressman kifejtette, hogy minden értékelés arra mutat, hogy Magyarországon valóban hanyatlik a demokrácia, ám ez a hanyatlás egy eufemizmus, ugyanis leplezi a sajtószabadság leépítése, az igazságszolgáltatás befolyásolása mögött meghúzódó szándékosságot. „Erről kell beszélni a kormányzati szereplőkkel, de a civil szervezeteket is a lehető legtöbb eszközzel támogatni kell, hogy részt vehessenek a demokratikus folyamatokban” – fogalmazott. 

Az egyik szenátor az LMBTQ jogokkal kapcsolatban tett fel kérdést Pressmannek. Pressman szerint ezen a téren alapvetően egyes közösségeknek a demokratikus folyamatokból való kizárása a lényeg,

Nyitókép: YouTube

Összesen 426 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nuknuk
2022. június 25. 09:59
Mióta "civil szervezet" az USA oligarchái és CIA által támogatott felforgatás?
korona.2.0
2022. június 25. 09:47
Azt kell hinnem, hogy a sok, eddigi zsidó USA-beli nagykövetet kimondottan a Budapesti Zsidó Állam kérésére küldi ránk Amerika. Talán csak nem valami felügyelők, valamiféle cionista megfigyelők ezek ?
sutotokpure
2022. június 25. 08:21
Andropov fia.
Sven
2022. június 24. 23:21
Kis CIA hópehely, látom, nem volt apád, nem érted, hogy amikor ti még tömegmészároltátok az őslakosokat, vasra vert négereket hurcoltatok Amerikába háziállatnak, mi emancipáltuk a magyar zsidókat, harcoltuk a magyarok szabadságáért és alkotmányos monarchiában épitkeztünk tovább az akkor 850 éves országunk fejlődéséért! Te nem jöhetsz ide beavatkozósdit játszani kongó üres lózungjaitokkal!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!