Valerij Zaluzsnyij, Ukrajna fegyveres erőinek főparancsnoka elmondta, hogy az M109A3-as amerikai önjáró páncélosok, amelyeket Norvégia nemzetközi technikai segítségnyújtás keretében bocsátott a háborúban álló ország rendelkezésére, „már az élvonalban vannak, nagy pontossággal találják el a célpontokat, és megsemmisítik az ellenséget” – írta az Interfax hírügynök értesüléseire hivatkozva az Index.
„Az M109A3-as tarackok nagyobb kaliberűek, és erősebb lőszerrel rendelkeznek, mint szovjet társaik. A lőtávolságuk akár 22 kilométer is lehet. A jövőben azonban aktív sugárhajtású lövedékeket használhatunk, amelyek növelik ezt a távolságot”
– mutatott rá a főparancsnok.