A miniszter rámutatott: bizonyos csoportoknak érdeke az ukrajnai háború fenntartása (VIDEÓ)

Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter a Patrióta Extrában kijelentette, az ukrán háború egy speciális gazdasági modellt eredményezett.

Az ALDE már egy ideje szerette volna a tagjai között tudni a Nép szolgája nevű ukrán politikai formációt.
Mint ismert, Volodimir Zelenszkij jó ideje arra törekszik, hogy a háborúban álló országa mielőbb az Európai Unió tagja lehessen. Talán ehhez most egy fokkal sikerült közelebb kerülnie, hiszen pártját, a 2017-ben alapított Nép szolgáját június 2-án, csütörtökön a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) képviselőcsoport a tagjai közzé fogadta dublini kongresszusukon – számolt be az euroactiv.com.
A portál felhívta arra is a figyelmet, hogy bár az elmúlt hetekben feszült volt a viszony az ukrán elnök és francia kollégája, Emmanuel Macron között, – akinek pártja, a La Republique en Marche az ALDE-szövetség legnagyobb tagja –,
A lépés nem volt váratlan. Az ALDE egy ideje már „kerülgette” a Nép szolgáját, amely a 2019-es választásokon többséget szerzett az ukrán parlamentben.
Az EURACTIV a cikkben emlékeztetett arra, hogy Zelenszkij pártja február 28-án kapta meg a Liberálisoktól az ideiglenes tagsági státuszát, néhány nappal azután, hogy az orosz erők lerohanták Ukrajnát.
Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay