A biztonságpolitikai szakértő arra hívta fel a figyelmet közösségi oldalán, hogy számára úgy tűnik a magyar Amnesty International Facebook-oldalát böngészve, hogy a szervezet számára „a kárpátaljai magyarok, mint elnyomott és veszélyben élő közösség nem léteznek.” Majd hozzátette, „reméli téved”.
„Pedig ahogy nézem, elég sok nemzetközi üggyel foglalkoznak” – mutatott rá Demkó Attila.
Azzal folytatta,
„keresem még, de nem nagyon látom, hogy egyáltalán bármilyen a magyar kisebbségeket érintő ügyben megszólaltak volna az utóbbi időben”.
.„Az nem számít, hogyha valakit a magyar mivolta miatt hoznak hátrányos helyzetbe”