Beperelték a Ryanairt

2022. június 28. 10:44

Ha az Atka Fogyasztóvédelmi Egyesület megnyeri a pert, reményeik szerint a Ryanair köteles lesz mindenkinek visszafizetni az utólagosan áthárított extraprofitadót.

2022. június 28. 10:44
null

Az Atka Fogyasztóvédelmi Egyesület pert indított a Ryanair ellen. Céljuk az, hogy a törvényszék is mondja ki, hogy tisztességtelen a Ryanair Általános Személy- és poggyászfuvarozási Feltételeinek azon része, amelyik megengedi az adók és a díjak fogyasztókra történő utólagos áthárítását. 

Ha megnyerik a pert, a Ryanair köteles lesz visszafizetni az áthárított extraprofitadót

Az Atka Fogyasztóvédelmi Egyesület civil szakértői kiemelt figyelmet fordítanak rá, hogy az úgynevezett „fapados” légitársaságok ne spórolhassanak a fogyasztóvédelmi jogszabályok betartásán. Ezért az egyesület a mai napon pert indított a Ryanair ellen, és kérte a törvényszéktől annak kimondását, hogy tisztességtelen a Ryanair Általános Személy- és poggyászfuvarozási Feltételek azon része, amelyik megengedi az adók és a díjak fogyasztókra történő utólagos áthárítását – derült ki az egyesület közleményéből.

Ha a pert megnyerik, akkor reményeik szerint a törvényszék semmissé fogja nyilvánítani ezt a feltételt, és a Ryanair köteles lesz mindenkinek visszafizetni az utólagosan áthárított extraprofitadót.

A fogyasztóvédők szerint innentől nem a Ryanair vezérigazgatója dönti el, átháríthatja- e a cég költségeit, hanem az illetékes bíróság.

2023-ban születhet ítélet

Az Atka Fogyasztóvédelmi Egyesület által indított közérdekű per nem helyettesíti a fogyasztóvédelmi hatóság vizsgálatait és nem része a minisztérium által elrendelt országos témavizsgálatnak.

Nyitóképen: Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója sajtótájékoztatót tart a légitársaság Belgiumból induló nyári járatairól Brüsszelben 2021. július 1-jén. Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jules
2022. június 29. 00:06
Ryanair, el lehet innen menni!!! Ez is reklám nekik, ahogyan azt hallottuk a Wall Street farkasában, a negatív reklám is reklám.... Fizethetnek ameddig itt vannak, aztán majd hazamennek...
foldizs
2022. június 28. 13:56
Hú de megijedhettek az atkáktól!
Brüsszelidemokrata
2022. június 28. 13:54
Oroszországot kéne beperelni a Hágai nemzetközi bíróságon hogy háborút indított
Dezsőke
2022. június 28. 13:49
utálom a rynayrt
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!