Arató szerint Márki-Zay leépítené a védőnői hálózatot

2022. június 01. 09:36

A Gyurcsány-párt képviselője szerint a védőnői hálózatról „Márki-Zay azt mondta, hogy azt nem fejleszteni, hanem leépíteni kell, mert ez egy haszontalan hungarikum”. Megkerestük a baloldal volt kormányfő-jelöltjét.

2022. június 01. 09:36
null

A 24.hu „Putyin háborúja lett az ellenzéki kampány állatorvosi lova, ami tökéletesen dokumentálta, hogy futottak falnak Orbán ellenfelei” című cikkében többek között arról is beszámol, hogy Arató Gergely szerint, amikor a baloldali összefogás egyeztetése során a védőnői hálózat fejlesztéséhez ért, „Márki-Zay azt mondta, hogy azt nem fejleszteni, hanem leépíteni kell, mert ez egy haszontalan hungarikum”.

Arató Gergely: Szó szerint ezt mondta

Mint a 24.hu fogalmaz, „az esetnél jelen lévő DK-s Arató Gergely” a következőképpen idézte fel a történteket: „váratlanul egy vasárnap estére kért magas szintű egyeztetést Márki-Zay Péter a programról. [...]

szerinte középosztálybeli családok anyukái kávézgatnak a sok pénzért fizetett védőnőkkel, ezért ennek semmi értelme.”

Levélben fordultunk Márki-Zay Péterhez

Lapunk az eset kapcsán levélben fordult a hódmezővásárhelyi polgármesterhez. Megkérdeztük Márki-Zay Pétert,

  • a 24.hu cikkében olvasható mondatokat valóban így fogalmazta-e meg?
  • Ha igen, fenntartja-e korábbi állításait?
  • Valamint, hogy valóban megszüntetné-e hazánkban a védőnői hálózatot?

Márki-Zay: A védőnői hálózat megszüntetése fel sem merült soha, ez hazugság

A baloldali összefogás korábbi miniszterelnök-jelöltje lapunknak adott válaszában leszögezte:

Mint a politikusfogalmazott: „az igazság az, hogy a védőnők és az egészségügyi szakdolgozók feladatköreinek kiterjesztése, megbecsülésük erősítése volt a programban.” Hódmezővásárhely polgármestere hozzátette: „a védőnők adminisztrációs terhének csökkentésével több idejük lehetett volna a hivatásuknak megfelelő munka elvégzéséhez.

Márki-Zay Péter munkatársunknak küldött válaszát teljes terjedelmében alábbiakban olvashatja:

Figyelmébe ajánlom a ma este kitett posztomat, melyben kérdésére megtalálja a választ. Ezúton is megerősítem, hogy természeten a védőnői hálózat megszüntetése fel sem merült soha, ez hazugság, mint oly sok minden amivel a kampány során és azóta is megvádolnak. Ezzel szemben az igazság az, hogy a védőnők és az egészségügyi szakdolgozók feladatköreinek kiterjesztése, megbecsülésük erősítése volt a programban. A védőnőkre vonatkozóan konkrétumként és újdonságként jelent meg a szülés utáni pszichés betegségek szűrése, felismerése, illetve a szoptatási szaktanácsadás, melyekhez képzést is biztosított volna az új kormány. A védőnők adminisztrációs terhének csökkentésével több idejük lehetett volna a hivatásuknak megfelelő munka elvégzéséhez.”

***

FRISSÍTÉS: Márki-Zay Facebook-oldalán is reagált

A baloldal korábbi miniszterelnök-jelöltje közösségi oldalán is reagált a 24.hu cikkének fent idézett részletére.

A hódmezővásárhelyi polgármester hozzátette, „a program összeállítása komoly ellenzéki teljesítmény volt, büszke vagyok rá, és elszomorító, hogy még ezt is sárdobálásra használják egyesek. Akik mellesleg egyetlen romát sem akartak a listára, korábbi közös ígéretünk ellenére”.

zárta sorait Márki-Zay.

A politikus közösségi oldalán megosztott teljes bejegyzését az alábbiakban olvashatják:

Arató Gergelynek a 24.hu cikkében tett nyilatkozatával szemben az általam kért és elfogadott program-módosítás nem a védőnői szolgálat leépítését, ne adj' Isten megszüntetését, hanem fejlesztését tartalmazza (a hungarikum kifejezést sem én vetettem fel, hanem a korábbi szövegben szerepelt). Gyurcsány Ferenc pedig nem emiatt vonult ki, hanem egyáltalán semmilyen módosítást nem támogatott a Közös Alaphoz képest, sőt kijelentette, hogy semmit nem fog elfogadni, de minthogy az öt párt és jómagam is végigdolgoztuk az estét a szakértők tucatjai, köztük a nőjogi csoport védőnői szolgálatra vonatkozó javaslatainak átvezetésével, másnap a DK is elfogadta az Emelkedő Magyarország programját, benne a védőnőkre vonatkozó pontosításokkal.

A program összeállítása komoly ellenzéki teljesítmény volt, büszke vagyok rá, és elszomorító, hogy még ezt is sárdobálásra használják egyesek. Akik mellesleg egyetlen romát sem akartak a listára, korábbi közös ígéretünk ellenére - valójában ugyanis ezen vesztünk össze a DK vezetőjével.

Tudom, hogy a politika ilyen, de nem lehetne legalább az egymás iránti tisztelet, vagy ha ez nincs, az ellenzék minimális tekintélyének védelme érdekében nem folyton vádaskodni?”

A 24.hu cikkének vonatkozó részletét az alábbiakban olvashatja:

Fotó: képernyőkép, 24.hu
Fotó: képernyőkép, 24.hu

 

Nyitókép: Márki-Zay Péter Facebook-oldala

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BlancoAgilon38
2022. június 01. 19:02
Rombolj Peti! Ahogy szoktál, te gőgös majom.
hegyaljai
2022. június 01. 12:34
Szerintem lenne olyan 15-20 éve dolgozó védőnő, aki örülne annak, hogy kísérje el Őt egy roma szegregátumba. Félő, hogy ezMZP-t nem érdekli.
zakar zoltán béla
2022. június 01. 12:28
2004. -vigyoriak a Jobbik előkében nyáladzva!
zakar zoltán béla
2022. június 01. 12:25
Arató! ÖNNNNNNNNNNNNNN emléxik még Zuschlag humorára? Mikor is kacagtak hárman, közös antiszemita viccükön?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!