Lukasenka: Ukrajnában harcosokat képeznek ki fegyveres felkelés kirobbantására Fehéroroszországban

2022. június 10. 21:46

„Csak próbálják meg!” – hangoztatta a fehérorosz elnök a disszidensekre utalva.

2022. június 10. 21:46
null

Ukrajnában külföldre szökött fehérorosz harcosokat képeznek ki fegyveres felkelés kirobbantására a saját hazájukban – jelentette ki pénteken Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök egy lakossági fórumon.

„Szerveztek két légiót, felfegyverezték őket frontszolgálatra. Nem akartak a frontra menni. A százötvenből mindössze négyen mentek harcolni. Jó volt nekik, amikor Kijev valamelyik éttermében gyülekeztek. Találkoztak, ettek-ittak. Az étteremben jól érezték magukat akkor.

De nem (akartak harcolni). Ukrajna erre azt mondta, hogy rendben, akkor felkészítünk titeket a jövendő fegyveres forradalomra Fehéroroszországban” – idézte Lukasenkát a BelTa fehérorosz hírügynökség.    

„Csak próbálják meg!” – hangoztatta a fehérorosz elnök a disszidensekre utalva, akiket – mint mondta – név szerint ismernek, és "csak idő kérdése, míg elfogják őket".    

Oroszország február végén átfogó hadműveletet indított Ukrajna ellen, részben szövetségese, Fehéroroszország területéről.

Lukasenka többször tagadta, hogy a hadműveletben fehérorosz katonák vennének részt.

A nemzetközi közösség számos büntetőintézkedést hozott Moszkva ellen, ezek egy része Fehéroroszországra is kiterjed.

(MTI)

Nyitókép: AFP

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2022. június 11. 23:18
Mocsadék diktátor.
LancelotDuLac
2022. június 11. 04:43
Lukasenka nyüszít - lehet, hogy be is hugyozott félelmében - majd OV cseréli a pelucit xDDD
CsakOlvas
2022. június 10. 23:40
Az szép, főleg, ha van rá nemzetközileg is elismerhető bizonyíték.
3M..
2022. június 10. 22:15
Fehéroroszországban a 90-es évek elején rendszeresen kirabolták az országban közlekedő belföldis, vagy éppen átutazóban lévő nemzetköziben szállítmányozó kamionokat. Lukasenkó akkoriban elrendelte hogy a sofőr mellett minden teherautóban határtól-határig a jobb egyben, egy kalasnikovval fölszerelt, kísérő katona is jelen legyen. Ki volt adva a katonáknak hogy az út széli kamionokat megállítani akaró banditákat fölszólítás nélkül azonnal likvidálhatják. Hivatalos statisztika ugyan erről nem készült, de 1994-re az országban az országutakon tökéletes rend lett az átutazó és a belföldes gépkocsivezetők nem hivatalos elmondásai alapján.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!