A nyugati világ „nem működő államait” máshol tessenek keresni – ne minálunk!

„Nem működő állam” az, ahol Jean-Philippe leállíthatja a brüsszeli tömegközlekedést, mert 3020 helyett 3070 eurót kíván keresni. Kohán Mátyás írása.

Az egyik lehetséges megoldásnak azt látják, hogy kormányszerződést kötnek egy másik politikai párttal.
Mint ismert, Emmanuel Macron koalíciója június 19-i parlamenti választások után elveszítette többségét a Nemzetgyűlésben.
Az Euroactiv az Elysée értesüléseire hivatkozva szerdán arról számolt be, hogy Elisabeth Borne miniszterelnök június 21-én, kedden a „köztársasági hagyományokat” követve benyújtotta lemondását a francia elnöknek. Macron ezt nem fogadta el, döntését azzal indokolta hogy „a kormánynak továbbra is fenn kell maradnia”.
Az Euroactiv cikkében arra is rámutatott, hogy a történtek után Macron elkezdte fogadni a különböző politikai erőket, hogy
„a franciák szolgálatában lehetséges konstruktív megoldásokat azonosítsák”
– fogalmazott az Elysée-palotában az elnök. Az egyik lehetséges megoldásnak azt látják, hogy kormányszerződést kötnek egy másik politikai párttal – írta a portál.
Nyitóképen Emmanuel Macron francia elnök Marine Le Pen társaságában. Fotó: MTI/EPA/AFP Pool/Ludovic Marin