Irán mint atomhatalom
Trump arra hívta fel a figyelmet, hogy Irán az atomhatalommá válás küszöbén áll, Kína a világ szuperhatalmává válik, Oroszország pedig háborúban áll Ukrajnával. „Ez együtt mindent lángra lobbanthat, ha nem tisztelik az országunkat szerte a világon. Nem számíthatsz Kínára, hogy majd újra naggyá teszi Amerikát” – fogalmazott a volt elnök. „Recesszióban vagyunk” – mondta Trump az Egyesült Államok gazdasági helyzetével kapcsolatban.
Most látjuk, mit tesz Biden politikája a gazdasággal”
– fogalmazott. A volt elnök szerint Biden zöldenergia programja, azaz a fosszilis tüzelőanyagok lecserélése megnövelte a benzinárakat, és végül hatalmas inflációhoz vezetett.
Trump kritikát fogalmazott meg a mostani kormánnyal kapcsolatban, amiért nem használják az ország kőolajkészletét. „A lábunk alatt folyékony arany van, és most könyörgünk más országoknak, hogy adják el nekünk az olajukat” – tette hozzá. A volt elnök szerint a magas üzemanyagárak nem fenntarthatók és elsősorban ez okozta az inflációt. „Ez sokként hatott a rendszerre, amikor kevesebb mint 2 dollárról 5-6-7-8 dollárra, sőt, 9 és 10 dollárra drágult az üzemanyag. Ez szörnyű” – fogalmazott Trump.