Az orosz vezetés népirtásra bujthat Ukrajnában egy jelentés szerint

2022. május 27. 19:04

A jelentésen jogtudósok és úgynevezett népirtás-szakértők dolgoztak.

2022. május 27. 19:04
null

Oroszország népirtásra bujtogat és megsértette az ENSZ népirtások megelőzéséről szóló egyezménye (CPPCG) több cikkelyét is, állítja jelentésében a téma harmincnál is több nemzetközi szaktekintélye, akik szerint már most elég bizonyíték gyűlt össze ennek alátámasztására. Szerintük már most fennáll a népirtás komoly és azonnali veszélye, amit tömeggyilkosságok, kényszerdeportálások, illetve az orosz vezetők az ukránokat lealacsonyító, emberi mivoltukat megkérdőjelező retorikája is alátámaszt – írta a 444.hu a CNN-re hivatkozva.

A jelentést, amin jogtudósok és népirtás-szakértők dolgoztak, a Raoul Wallenberg Emberi Jogi Központ és az amerikai New Lines Institute for Strategy and Policy agytröszt állította össze. Pénteken teljes egészében nyilvánosságra is hozzák majd, de előzetesen már több kormánynak és nemzetközi szervezetnek, illetve a CNN-nek is megküldték – írta a portál.

„Alapos és részletes áttekintése a rendelkezésre álló bőséges bizonyítékoknak” – jellemezte a jelentést Azeem Ibrahim a New Lines Institute nevében. Ahogy az a cikkből kiderült, Ibrahim márciusban járt Ukrajnában bizonyítékok után kutatva. Mint mondta, már amit eddig tapasztalhattak a háborúban, az is

Cselekvésre szólították fel az egyezményt aláíró országokat

A jelentés írói felhívták a figyelmet, hogy a CPPCG egyezmény aláírói az egyezmény ratifikálásával jogi kötelezettséget vállaltak a népirtások megelőzésére is, ezért cselekvésre szólították ezeket az országokat. „Nem maradt időnk, meggyőződésünk szerint nagyon is valós a népirtás veszélye. Az egyezményt aláíró 151 országnak, köztük oroszországnak mindent meg kell tennie ennek megakadályozásáért, különben megsértik az egyezményt” – idézték Ibrahimot.

A jelentés kifejezetten azzal vádolja az orosz legfelső vezetést, hogy az ukránok önazonosságának folytatólagos tagadásával lényegében előkészítik a népirtást, felbujtói annak.

Vlagyimir Putyin több nyilatkozatát, például pszeudotörténelmi esszéjének megállapításait, mely szerint az ukránoknak „nincs is joguk a létezésre”, önmagában is a CPPCG megsértésének tartják. Ahogy azt is, hogy az orosz hadsereg többször is „következetesen embertelenségeket követett el ukrán polgárok ellen”. Példaként a bucsai, Sztariji Bikiv-i tömeggyilkosságokat, illetve a Szumi és Csernihiv megyékben óvóhelyek, menekülőutak és kórházak elleni célzott támadásokat hozták fel.

„2022-ben megvannak a képességeink, hogy az ilyen embertelenségeket pontosan nyomon kövessük”

A CNN szerint a jelentés legmegrázóbb részében felidézik, hogy 1995-ben a világ már csak akkor értesült a srebrenicai mészárlásról, több mint hétezer bosnyák fiú és férfi lemészárlásáról, amikor már túl késő volt lépni. „2022-ben megvannak a képességeink, hogy az ilyen embertelenségeket pontosan nyomon kövessük kibontakozásuk közben, így megfelelően reagálhassunk rájuk” – áll a jelentésben.

Nyitóképen találatot kapott lakótömb a kelet-ukrajnai Harkivban. Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fejedlm
2022. május 28. 08:49
Azt írja 1995 Srebrenica. Utólag értesültek. Miért nem kérdezték meg a hollandokat? Jelen voltak, semmit sem tettek. Ezek szerint még csak nem is jelentették időben? Ne már! Európa!
Phm045
2022. május 28. 06:53
Jelenleg a népírtás legjobb szskértői az AZOV vezetői és Z kutyái
elfújta az ellenszél
2022. május 28. 01:09
Ha egy ország önrendelkezési jogának a kétségbe vonása népirtás, akkor ellenünk is népirtás folyik Brüsszelből
Kalo861
2022. május 27. 22:48
2022-ben megvan a képessége ezeknek a szerencsétlen majmoknak cnn, 444, népirtás szakértő, raul, ibrahim, hogy megtervezett népirtást gyártsanak, és arra fogják aki nem szimpatikus
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!