Az egyház a nyugati civilizáció alapja. A nyugat viszont most gonosz dologként tekint erre és a családra, amit szocialista utópiával kell lecserélni. „És nyernek, nem csak Európában, de az USA-ban és a nyugaton”. Az igazságot saját igazságukra cserélik, a házasságot, nemet és szexet új definíciókkal látják el, és el akarják venni a szülő jogát, hogy neveljék gyermekeiket. A baloldali média pedig eltitkolja ezeket a törekvéseket, és megfojtja az ellenállókat. Ezért köszöni a CPAC magyarországi szervezőinek, hogy „bátran emlékeztetik a kontinenst Istenre, hazára és családra”.
A történelem kezdete óta keressük helyünket a világban. Most viszont a nyugaton új istent, az egó istenét imádják. A gazdasági siker büszkeséghez vezezett, és azt hittük, hogy mi vagyunk isten. Saját morális kódunk alapján akarunk élni. Annyira saját élvezetünkre figyelünk, hogy a házasságot a szabadság korlátozásaként látjuk, a gyermeket pedig betegségként, mely korlátoz. Mi pedig mint a birkák, támogatjuk ezt.
Az eredmény borzasztó a fiatalok számára.