Megnyílt a Sándor-palota a nagyközönség előtt (KÉPEK)

2022. május 14. 19:48

Az államfői hivatalnál Novák Katalin, Magyarország első női köztársasági elnöke is megjelent szombat délután.

2022. május 14. 19:48
null

 A nyílt délutánon a Sándor-palota előtt kígyózó sorokban várakoztak az érdeklődők, hogy megtekinthessék a Szent György téri épület termeit, egyebek mellett a Kerek-szalont, az Empire-kisszalont, a Gobelin-termet, a Mária Terézia-szalont, a Tea-szalont és az elnöki tárgyalót, valamint kisétálhassanak a teraszra. Volt, aki magával a köztársasági elnökkel is találkozhatott. Novák Katalin a látogatókat körbe is kalauzolta az épületben.

A látogatók, akiket 10-15 fős csoportokban engedtek be, megismerkedhettek a termek történetével, megtudhatták, hol fogadják a hazánkba érkező államfőket, hol adják át a nagykövetek megbízólevét, megtekinthették a festményeket és egyéb tárgyakat, fotózhattak.

A nyílt nap nagyszámú érdeklődőt vonzott, a Sándor-palota kommunikációs igazgatóságának tájékoztatása szerint mintegy 5500-an tekintették meg az épületet. 

A budai Várba ellátogatók számos program közül választhattak még szombat délután, a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállítása, a felújított Szent István terem, a Hauszmann-sztori kiállítás és a Várkert Bazár Új világ született című tárlata ingyenesen várta a közönséget.

Mint ismert, a Kossuth Lajos téren tartott beiktatási ceremónia mellett a nap kiemelt eseménye volt a Kálvin téri református templomban az ökumenikus istentisztelet, valamint a Sándor-palotában a nyílt nap.

(MTI)

Az MTI fotóiból készített válogatást az alábbiakban tekinthetik meg:

Fotók: MTI/Koszticsák Szilárd

 

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dezsőke
2022. május 15. 06:51
nagyon menő
Akitlosz
2022. május 15. 00:00
A köztársasági elnök pozíció bolsevista találmány. Sohasem létezett semmi hasonló sem a magyar történelemben az 1918-as felfordulás előtt.
states
2022. május 14. 21:07
A legfontosabb, hogy a komcsik nem tudják megakadályozni a Vár rekonstrukcióját ugyanúgy, mint a Liget-projekt befejezését. Magyarán, nem tudnak rombolni. Ehhez is kellett például április harmadika.
beatrix8642
2022. május 14. 20:58
Novák Katalin azon kevesek közé tartozik, ahol a pozició és alkalmasság a helyére került! Nem minden kormánytagról mondanám el! Tévedés lenne azt hinni, hogy szubjektíven haragszom valamelyuikre, nem testszik az arca! Mint Alpok alján, Szombathelytől pár kilóméterre született konzervatív férfi egész másképp ítélek! Vallom, hogy minőség kell és nem mennyiség. Adjanak egy fix pontot és kiforgatom sarkaiból a világot! Mulasztása van a kormánynak abban, hogy még mindig érvényben van a veleéig igazságtalan nyugdíjmegállapítási, emelési módszer módszer! Vannak egyenlők és egyenlőbbek! Gyalázat, hogy a politikusok, a Parlamentben ülők saját maguknak sok milliós javadalmazásokat szavaztak meg egyetlen ellentmondás , tartózkodás nélkül! Arra hivatkozva, hogy a bérek lényegesen emelkedtek minden szektorban! Semmi százalékos, trükkös nyugdíj dolog! Varga Mihály nem ismeri az alapvető matematikai alapműveleteket! mert akkor, ha ismerné szégyenében el kellene süllyednie! Azzal sem foglakozom vélemények szerint egyszemélyes vezetés van és Orbán Viktor egyszerűen csak utasításokat ad! Addig ez sem érdekel, amíg nem rossz döntéseket továbbít! Márpedig egyre több ilyen lesz! Nem érdekel, hogy sokan szeretik megvédeni, pedig rossz döntéseiben nem kellene! Meg kell érteni, hogy egy becsületes, korrekt embernél nem lehet kettős mérce! Hibát követett el ismételten a hosszú évek alatt bizonyítottan alkalmatlan Varga Juditot erölteti a magyarok nyakára! Ugyanez igaz Kocsis Mátéra is! Soha nem volt alkalmas frakcióvezetőnek! Most sem bíztam volna meg, sokkal inkább alkalmas a poszra Navracsis Tibor! Nem helyes, hogy nincs egészségügyi, oktatási minisztérium! Nem helyes, hogy a Parlament jogot végzetekkel van tele! Kreatív mérnökök, természettudományos emberek kellenek oda, legalább ötven százalékban! Egyszerűen felháborító egy jogvégzettől elhangzott mondat, hogy mindenki annyit ér, amennyije van! Ez azt jelenti lefordítva, ne tanulj, ügyeskedéssel előbbre jut! Szinte ugyanerre hajaz, hogy gyerekeid ne gimnáziumba, hanem ipari tanuló iskolába irasd, mert akkor lesz jövője, persze a Parlamentbe sem kerül be, nem lesz értelmiségi, főleg nem természettudományos! Szóval miniszterelnök úr van hova fejlődni, van mit javítani! Nem azok szakértők, akiket ön megbíz, akik ezt állítják magukról! A gyakorlatban kell igazolni! Ahogy monta ne azt nézzék, amit mondok, hanem amit cselekszem! Persze ezzel sem tudok egyérteni! Politika ide vagy oda, akár a kettő harmóniában is kerülhetne tehetséges ember kezében! Látni szeretném az oktatás megreformálását, mert az már idejemult! Harminc évvel vagyunk elmaradva a nyugattól! Ott már elfelejteték a hagyományos oktaqtást! A XXI. századi digitalizásciós módszereknek megfelelő online, oktató videók ezreit dolgozták ki! A tanárok száma ezekkel töredékére csökkenthető! Magyarországon egyetlen egyet még nem láttam, bizonyos kezdetleges próbálkozásokon kívűl! De a nyugatiak PROFI vedeó oktatóvideók, leckék! Kedves miniszter elnök úr, hol vannak a szakértői, a profi magyar oktatóvideók! Sok víz lefolyik még a Dunán míg egy is megjelenik! Ahhoz komoly, szekrótorokon átívelő szakamberek kellenének! Kérem nevezzen meg ilyeneket! Nem rdekel mennyi akadémikus van! Tudja most én mondom nem az érdekel mint mondanak, hanem hogy van vagy nics! Ennyire egyszerűen
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!