Heves összecsapásokról számolt be az izraeli hadsereg Dél-Libanonban (VIDEÓ)
A légierő újabb támadásokat hajtott végre a Hezbollah fegyvergyártó üzemei és más létesítményei ellen Bejrút déli Dahíja negyedében.
A köztársasági elnök a honvédelem napja alkalmából köszöntötte a magyar katonákat és honvédelmi alkalmazottakat.
Az államfő szombaton arra hívta fel a figyelmet közösségi oldalán, hogy ez a magyar honvédelem napja. A Görgey Artúr tábornok vezette honvédsereg 1849-ben ezen a napon foglalta vissza Buda várát az osztrák csapatoktól – emlékeztetett.
„Most, amikor háború dúl Magyarország szomszédságában, még inkább érezzük:
szükségünk van az erős, stabil, ütőképes haderőre, amely képes garantálni Magyarország függetlenségét, területi épségét és határainak katonai védelmét”
– fogalmazott Novák Katalin.
Azzal folytatta, Magyarország békéjének és biztonságának záloga az a Magyar Honvédség, amelynek gyökerei egészen 1848-49-ig nyúlnak vissza.
A köztársasági elnök köszöntött minden magyar katonát és honvédelmi alkalmazottat „itthon és külszolgálatban egyaránt”.
Államfőként és főparancsnokként is számítok elhivatott munkájukra”
– hangsúlyozta az éppen egy héttel korábban hivatalba lépett köztársasági elnök.
Nyitókép: Novák Katalin Facebook-oldala