Merre tovább, Franciaország?

Vajon hogyan alakul Franciaország jövője? Bel- és külpolitikai viszonylatban mi várható Macron vagy Le Pen vezetése alatt? Erről beszélgettek az MCC kerekasztalán Emmanuel Macron második elnöki győzelmének kapcsán. A meghívott vendégek Rodrigo Ballester, az MCC Európai Tanulmányok Műhely vezetője; Thibaud Gibelin, az MCC vendégoktatója; Edouard Husson, szintúgy az MCC vendégoktatója és Gát Ákos Bence, a Danube Institute kommunikációs- és külkapcsolati vezetője voltak.

Korpics Fanni moderátor kérdésére, mely Macron várható válságkezelési lépéseire utalt, Ballester arra utalt, hogy az újraválasztott elnök előtt hatalmas kihívások állnak. „A kérdés nem az, hogy hogyan fog sikerülni, hanem hogy egyáltalán sikerülni fog-e." Macron eddigi mérlege rossz,

Ballester szerint Franciaország ma nagyon megosztott, és ez részben neki is köszönhető, ugyanis Macron megosztó politikus. Ennek tükrében még több tiltakozásra kell számítani.

Husson úgy látja: Macron nem fog sikerrel járni, mivel a társadalom legalább három részre oszlik: van a nagypolgári Franciaország, akiket megkímélt a válság, és akik Macronra szavaztak; aztán ott van a nagyvárosi dolgozó réteg, ők szélbalra szavaztak; míg a nehézségekkel küzdő közép- és alsóosztály Le Pent támogatta.

A három blokk körülbelül azonos méretű, és Macronnak az a jellemzője, hogy az első két tömböt egyesíti, mivel a baloldal nyelvét is beszéli.

Gibelin szerint a földrajzi különbségek meghatározók. A részvétel területenként erősen eltért: a nyertes, felemelkedő Franciaország elégedett,

és sokan teljesen kiestek a választási rendszerből, a sárgamellényes tiltakozók „társadalmi lázadásai" ennek voltak a jelei. Gibelin úgy véli: nem kétséges, hogy a covid-járvány nélkül még nagyobb tüntetések lennének, hiszen már akkor is az üzemanyagárak miatt tüntettek, de azok utólag elhanyagolható mértékben nőttek ahhoz képest, amit ma látunk.

Gát Ákos Bence magyarként úgy látja, hogy Franciaország politikai történetének tükrében ha van egy szélsőjobboldali és egy centrista vagy baloldali jelölt, akkor általában nagy arányban nyer az utóbbi, de most az eredmény szoros volt. Ha Le Pen valóban szélsőjobboldali, akkor

Gát utalt rá, hogy Le Pen pártja a politikai paletta széléről érkezik, nem illeszthető a baloldali vagy köztársaságpárti háttérbe, noha hívei ezt tagadják. Ma már viszont nincsen ilyen megosztottság, a köztársaságpártiak ma már kevesebb mint öt százalékot kaptak, Le Pen pedig így nehézség nélkül pozicionálhatja magát a centrista jobboldalra.

Ez egy politikai változás része, ami legalább tíz éve zajlik. Macron személyisége és politikája Le Pen asszony feltevését igazolja, miszerint a baloldal és Macron között nincsen érdemi különbség, aki egyikre szavaz, a másikra szavaz. Macron nem fogta össze a franciákat, kormányában szocialista miniszterek is voltak, ez igazolja, hogy a két oldal remekül együttműködik – és ezt mondta Le Pen is. 

Ballester szerint

és ilyen értelemben „vissza fog találni a barátaihoz”, a globalistákhoz.

Külföldről sok beavatkozás történt, és ezek mind Macron oldalán történtek. Franciaország az EU egyetlen nukleáris nagyhatalma és az EU legnagyobb hadseregével rendelkezik, az EU-n belül nincsen kihívója.

Egyelőre csak spekulálhatunk, Macron mit lép a háborúra, mivel sok belföldi probléma köti le a figyelmét. Ballester szerint olyan társadalmi elégedetlenség van Franciaországban, amelyre évtizedek óta nem volt példa, ugyanis a gazadsági válság eredményei beláthatatlanok. Husson szerint Macron arrogáns volt, gesztusaiban és mimikájában is. Macron egyik megjegyzése, miszerint ki akar képezni ukránokat a hadviselésre, jellemzi álláspontját: vívják mások a háborút, „majd mi adjuk a fegyvereket”. Husson szerint ez is mutatja, hogy valami nem működik jól Franciaországban. 

Gibelin úgy véli,

és egyszerre tudja elmondani, hogy független Franciaországot és erős Európát akar.

A brüsszeli centrizmus előretörése közepette azt képes eladni, hogy közben a francia függetlenség is erősödik. Az ukrán helyzetben rugalmas, de még mindig nem találja a megfelelő irányvonalat. Vagy az amerikai irányba fog menni, ami csak a casus bellit keresi Oroszország kapcsán; vagy pedig a német vonalat követi, amely az orosz energiát tartja szem előtt. Ezzel páldául szemben áll a lengyel harciasság, mely egy csapásra elvágná a függőséget, és ehhez biztosan nem akar csatlakozni. 

Gát szerint egyfajta ideológiai kísérlet is látható Macron és brüsszeli barátai részéről, amivel a „plebs”, a globalizációban nem hívő tömegek nem értenek egyet. Macron egyfajta egységesítő trendet követ Európa-politika terén, amellyel a francia nép egyre inkább elégedetlen. Macron feladja a francia szuverenitást Európa javára, és ezért a nép azt az üzenetet is küldte most, hogy ezen kell változtatni, mégpedig gyorsan,

Gibelin utalt a bevándorló hátterű lakosság szavazati arányaira is. A migrációs hátterű emberek népes osztály, egyben eltökélt szavazók – éppen mint a jómódú idősek –, elsősorban a baloldalt, aztán Macront támogatták. Ilyen értelemben az ő szavazataik többet számítanak, mint a 18 és 28 közti fiatal franciáké. Le Pen számára például ez egy veszély, hiszen a fiatalság nem is igazán ismer magára a nemzeti narratívában. Ezek a csoportok megközelíthetetlennek bizonyultak számára. Lehet, hogy Franciaországban Le Pen pártja erős a mobilizáció terén, de ha a népi elégedetlenséget nem képes becsatornázni alternatív irányokba, akkor nem lesz képes dinamikusan elrugaszkodni bázisáról. 

Fotó: Pixabay