A háború a legrosszabb, ami csak történhet, ám mégis van, aki jól jár vele

Mernyei Ákos írása

***

Az orosz-ukrán háború következtében a Nyugat korábban nem látott szankciók sorozatát vezette be Oroszországgal szemben. Az nem kérdés, hogy egy szuverén állam területi integritásának megsértése a legalapvetőbb nemzetközi normák semmibevételét jelenti, és minden tekintetben elítélendő.

Ami kérdés, az ugyanakkor az, hogy hogyan lépjen fel Európa az agresszióval szemben úgy, hogy közben ne saját magát lője lábon. Márpedig a helyzet jelenleg így áll. Sőt! 

Az energetikai embargós javaslatok, amennyiben ésszerűtlenül alakítják ki őket, ugyanis éppen ezt jelentik. Ahhoz, hogy megválaszoljuk, ki jár ezzel a sebesült Európával jól, lépjünk hátra egyet, és próbáljuk messzebbről szemlélni az eseményeket.

Kezdjük az olajjal!

A kérdésben, hogy mennyibe kerül az olaj, több referenciaár áll rendelkezésre, amelyek közül a legmeghatározóbb az úgynevezett Brent-index. Ez az index a névadó, ún. „Brent-típusú” olaj árát mutatja. Ez az olaj az, amelyet az Északi-tengeri lelőhelyekből termelnek ki.

Egy vonatkozó becslés szerint a nemzetközileg forgalmazott nyersolajkészlet árát hozzávetőleg kétharmad arányban magyarázza a Brent árfolyama. Másik fontos olajfajta, az ún. Ural-típusú kőolaj, amelynek szintén saját indexe van.

Az elmúlt években a Brent és az Ural árfolyama jelentős mértékben együtt mozgott. Aháború, illetve az azt követő nyugati szankciók hatására ugyanakkor az olló a két ár között szétnyílt.

Míg a háború kitöréséig +/- 3 dolláros különbség volt a két referenciaár között, addig 2022. május 16-án már közel 35 dollár: 2019. május 10. és 2022. május 16. között a Brent ára több mint 60 százalékkal emelkedett, az Uralé csupán 1 százalékkal. Ennek oka, hogy a háború miatt több európai olajvállalat is úgy döntött, hogy csökkentik, vagy teljesen beszüntetik az orosz olaj vásárlását.

Közgazdasági nyelven szólva az Ural iránti kereslet jelentősen megcsappant, míg az egyéb olajtermékek, így a Brent iránti keresletmegugrott.

Mindebből pedig az következett, hogy olyan óriás vállalatok nyeresége ugrott meg, amelyek a Brent-típusú kőolajat termelik ki. Ilyen vállalat például az amerikai Exxon Mobil.

De lássuk csak, mit jelent ez az európai országok számára!

A kőolajat importáló, és az Uraltól függetlenedni szándékozó országokban óriási terhet jelent az olaj áremelkedése, amely – állami beavatkozás hiányában – a vállalatok és a háztartások vállát nyomja.

A magyar kormány éppen ezért képviselte határozottan azt az álláspontot, hogy az orosz energiától való azonnali függetlenedés egy, a magyar gazdaságra mért atomcsapással lenne egyenértékű.

Ha mindez nem lenne elég, további problémát jelent az olajfajták műszaki kompatibilitásának hiánya: a nem Urál típusú olajnak csupán 35 százalékát tudják a Mol finomítói bedolgozni, és az infrastruktúra átállítása rengeteg időbe és pénzbe kerülne.

Az olaj esetében tehát egyértelműen látszik, hogy rövid távon irreális elképzelés a teljes leválás az Uralról. Az orosz olaj importjának csökkentése a hazánk kiadásait növeli, miközben a kieső olajmennyiség napról-napra drágább Brent-típusú olajjal pótlása a nyugati olajtársaságok profitját növeli.

Van egy másik energiahordozó, amelynek a kérdésköre még az olajnál is bonyolultabb. Ez pedig a földgáz. Nézzük! Onnan érdemes kiindulni, hogy Európa jelentősen függ az orosz gáztól, az Európai Unió által felhasznált földgáz több, mint 40 százaléka Oroszországból származik.

Szakértők egyetértenek abban, hogy az orosz gázról való leválás Magyarország esetében is komoly károkat okozna, miközben a leváláshoz több mint 10 évre lenne szükség. A mainstream sajtóban alternatívaként sokszor a cseppfolyósított gázt (az ún. LNG-t) említik, ugyanakkor hazánk, illetve számos európai ország számára ez a lehetőség gazdasági és környezeti szempontok miatt megvalósíthatatlan és fenntarthatatlan. Vegyük őket sorra!

Az LNG szállításáról

Az LNG-árak tekintetében nem szabad megfeledkezni az óriási költségekkel járó szállításról. Magyarország 2021-ben megközelítőleg 8.600 millió köbméter gázt importált Oroszországból.

Hogy ezt plasztikusan el tudjuk képzelni, ez a mennyiség nagyjából öt balatonnyi víz mennyiségével ér fel. Egy LNG-tartályhajó jelenleg 72 millió köbméter szállítására alkalmas – ami, maradva az előző „gondolatmankónál”, körülbelül másfél Velencei-tavat jelent –, tehát

Amerikai gáz esetén Houston és Hamburg lehet a két szóba jöhető állomás. Ezen a távon az úttal és a rakodással együtt egy hajó oda-vissza havi egy utat tudna lebonyolítani.

Ebből következik, hogy körülbelül 10 hajóra lenne szükség éves szinten Magyarországnak (ez a jelenlegi globális flotta 1,5 százalékát teszi ki). Mindez csillagászati összegekbe kerülne!

Ugyanakkor a gazdaságossági megfontolásokon túl érdemes szemügyre venni az LNG környezetre gyakorolt hatásait is. Noha a gáz elégetése kevesebb szennyező anyagot bocsát ki, mint a széné vagy olajé, az LNG esetében az egész folyamat (a kitermelés, a cseppfolyósítás, a szállítás, majd az újragázosítás) majdnem még egyszer annyi üvegházhatásúgáz-kibocsátással jár, mint magának a gáznak az elégetése.

Éppen ezért

A földgáz bizonyítottan jobb a környezet szempontjából, mint bármely más fosszilis tüzelőanyag, mivel elégetése során 30 százalékkal kevesebb szén-dioxidot bocsát ki, mint a fűtőolaj, és 45 százalékkal kevesebbet, mint a szén. Az LNG tekintetében azonban az előbb említett folyamat jelentősen növeli a kibocsátást.

Hogy fér ez össze a brüsszeli zöldpolitikával?!

Miután egyértelműen látszik, hogy sem gazdasági, sem környezeti szempontból nem vonzó alternatíva az LNG, fel kell tenni a kérdést, hogy mégis kinek éri meg a cseppfolyósított földgáz?

2021-ben 22,2 milliárd köbméter LNG érkezett az Egyesült Államokból Európába – amely rekordmennyiségnek számít –, ráadásul a következő 5 éven belül mindez a duplájára nőhet. 

A második legnagyobb exportőrnek, Katarnak nincs lehetősége további kapacitás-bővítésre, ezért egy esetleges európai LNG infrastruktúra-beruházás azt eredményezné, hogy a szükséges cseppfolyósított gáz jelentős részét az USA-ból importálnánk.

Mindössze sávot vált, mondhatnánk, de a függőség továbbra is marad.

A különbség csak annyi, hogy ezt a függőséget most éppen a tavalyi árak ötszöröséért kínálják. S miközben a Biden-adminisztráció a klímaváltozás egyik élharcosának mutatja magát, környezetszennyező energiahordozójának értékesítéséből húz hasznot egy Európában évtizedek óta nem látott, súlyos háború során.

Mi több, bebetonozná magát az európai energiapolitika hosszú távú alakításába. A háború a legrosszabb dolog, ami csak történhet, mégsem jár vele mindenki rosszul... Most kell észnél lenni, nehogy később valóban késő legyen.

A szerző a Miniszterelnökség miniszteri biztosa

Nyitókép: ROBERTO SCHMIDT / AFP