Kadirov: Háborúban állunk a NATO-val

2022. május 18. 18:11

A csecsen hadúr szerint Olaf Scholz úgy viselkedik mint egy „skizofrén”.

2022. május 18. 18:11
null

A csecsen hadúr Telegram-oldalán jelentkezett be egy rövid videóval. Kadirov többek között kitért az Ukrajnával folytatott háborúra, Olaf Scholzra, valamint a NATO-ra is.

A Csecsen Köztársaság feje, Ramzan Kadirov úgy véli, Oroszországban nincs szükség mozgósításra, maguknak az oroszoknak kell összefogniuk és kiállniuk az ország mellett. „Gyakran felteszik nekem a kérdést: igaz-e, hogy lesz mozgósítás? Én pedig azt válaszolom: senki ne jelentsen be mozgósítást!

és biztosítanunk kell államunk biztonságát” – mondta Kadirov a a New Horizons nevű tudományos maratonon.

Kadirov a különleges művelettel kapcsolatban kifejtette: A helyzet nyugodt. A terv szerint haladunk, ahogyan az elnök utasított, 100 százalékban végrehajtjuk azt. Kezdetben voltak hibák, voltak hiányosságok. De most már menetrend szerint haladunk, és felszabadítjuk Ukrajnát ezektől a csalóktól.

Hozzátette:

Nem mint államfő. Őt nem érdeklik a világ szabályai. És ma nem Ukrajnával és a banderistákkal állunk háborúban. Háborúban állunk a NATO-val”.

Kadirov nevetségesnek nevezte a nyugati országok által ellene és családtagjai ellen bevezetett szankciókat. Hozzátette, hogy csak a Mindenható és az orosz elnök szankcióitól tart.

Továbbá elmondta, hogy a Donbassz védelmét célzó különleges műveletet 100%-ban végrehajtják.

Nyitókép: AFP

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cirmoscirmi
2022. május 23. 21:50
Veled ellentétben nem a propagandából tájékozódom. Vannak a téma ismeretéhez szükséges történelmi és nyelvi ismereteim, ami neked nincs. Valóban nem fogna ki rajtam egy orosz adó, mert beszélem az oroszt (is)... https://qph.fs.quoracdn.net/main-qimg-7189242324252dc29cac6d192a70c19c
Sabotage
2022. május 20. 04:12
Te putyinfasszopó csecsen terrorista, nem a nátóval álsz hadba ,mert akkor már megdöglött él volna!!!!!!
sorivo4
2022. május 20. 03:43
"Oroszországban nincs szükség mozgósításra, maguknak az oroszoknak kell összefogniuk és kiállniuk az ország mellett." Ez így van. Önkéntes alapon kell toborozni, ami nem mozgósítás. Azonkívül jobb harci morált is tesz lehetővé.
sorivo4
2022. május 20. 03:41
Nem a NATO-val, mert annak Magyarország is tagja. És mi nem állunk háborúban senkivel. Legfeljebb egyes NATO-tagállamokkal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!