„a Jóisten szerelmére fogjatok már össze!”
Ez megtörtént, összefogtak. „Ez az önkormányzati választáson működött. Négymillió magyarnak lett ellenzéki polgármestere” – tette hozzá.
„Az előválasztáson elvéreztem”
„Bízunk benne, hogy ez a vezetésemmel jól sikerül. Aztán az előválasztáson elvéreztem” – szögezte le az újonnan megválasztott pártelnök. Magyarázatként többek között azt hozta fel, hogy az „előválasztás torzított volt” és ahol a Jobbik erősebb, ott jóformán nem is lehetett szavazni.
Jakab kitért az országgyűlési választásra is , ahol véleménye szerint „beleadtak apait-anyait”, „soha ennyit nem dolgoztak még a választási győzelemért, mint most”, de mint ismert egy egyéni mandátumot sem tudtak megszerezni. Az ellenzéki párt elnöke ezt is megmagyarázta: „a választók rájuk a legnehezebb vidéki, fideszes városokat bízták, amit ők vállaltak”.