Gyurcsány Ferenc felesége közösségi-média oldalán jelentkezett be egy hosszabb bejegyzéssel, amelyben az Orbán Viktor által Magyarország számára kialkudott brüsszeli szankciós csomaggal kapcsolatban fejtette ki a véleményét.
A DK politikusa szerint Orbán Viktor a kudarcait sikerként próbálja eladni, ennek alátámasztására a DK ügyvezető alelnöke és EP-képviselője, Molnár Csaba gondolatait idézte:
- 1. „Az EU úgy döntött, hogy az év végégig leállítja az orosz olajimport 90%-át. Ez egy erős európai válasz Putyin háborús bűneire, a lebombázott kórházakra és óvodákra, Ukrajna megszállására. Mindezt Orbán kényszeredetten, de megszavazta. Orbán elsődleges célja, hogy megvédje Putyint a komoly szankcióktól tehát kudarcot vallott. Ez az első kudarc”.
- 2. „Orbán második célja az volt, hogy zsarolásával kikényszerítse, hogy az EU által felfüggesztett uniós támogatásokat megkapja az ország. Ez sem sikerült, a megállapodásban szó sincs arról, hogy újraindulnak az uniós pénzek Magyarországra. Ez volt Orbán második kudarca”.
- 3. „Harmadikként azt akarta elérni Orbán, hogy az olajembargó ne vonatkozzon Magyarországra. Ez sem jött be, csak részleges és átmeneti mentességet kapott néhány ország, köztük hazánk is. Ez volt a harmadik kudarc”.
A bejegyzés végén pedig kijelentette: „Orbán Viktornál régi hagyomány, hogy győzelemként próbálja eladni az európai vereségeit, most is ez történik. De attól még a valóság az, hogy háromból semmit nem tudott Orbán elérni”.
Nyitókép: YouTube