DK-szóvivő: A Momentum elég heves szócsatákat vívott a valósággal szemben

2022. május 26. 10:16

Barkóczi Balázs szerint a Momentumnak nem kellene veszélyeztetnie Budapest kormányozhatóságát.

2022. május 26. 10:16
null

Barkóczi Balázs, a Gyurcsány-párt szóvivője volt az ATV Egyenes beszéd műsorának szerda esti vendége, ahol a DK-Momentum balhéról kérdezték, aminek következtében a Fővárosi Közgyűlés sem tudott ülésezni. 

Barkóczi elmondta a műsorban, hogy a DK Bősz Anett főpolgármester-helyettesi jelölése miatt kapott össze a két baloldali párt. A szóvivő szerint Budapest „a szabadság egyik utolsó szigete” Magyarországon, amit együtt kellene kormányozni, ehelyett azonban a pártok arra használják a fővárost, hogy az időközi választásokra jobb alkupozíciókat szerezzenek.

A műsorvezető idézte a Momentum álláspontját, szerintük pont a DK akar magának jobb pozíciókat. Felidézte, hogy a Momentum szerint a DK nem fogadta el előzetesen azt, hogy Orosz Anna és Bedő Dávid – akik felvették parlamenti mandátumaikat – helyeit Újbudán momentumos jelöltek vegyék át.

A Momentum képviselői elég heves szócsatákat vívtak – nem velünk, nem a DK-val, hanem a valósággal szemben”

– fogalmazott Barkóczi, aki szerint az időközi választásokra már kiírt jelölteket a Demokratikus Koalíció, őket pedig a Momentum nem támogatta, a XI. kerületben pedig elmondása szerint „hatpáti” tárgyalás folyt, ahol a Momentum kapott egy ajánlatot, ami nem tetszett nekik, így felálltak a tárgyalóasztaltól. 

Nyitókép: atv.hu

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Google
2022. május 27. 11:39
Országot akartak vezetni, de csak egymás megvezetésére kaptak mandátumot, hála Istennek.
Kisfrocs
2022. május 26. 18:33
Gyurcsány és a DK Magyarország szégyene a szavazóik főleg 60-75 év közötti nem túl iskolázott hölgyek :-)A legjobb ha az ember nem is idegesíti magát politikával és nélkülük próbál boldogulni .Politikai pártjaink elnökei meg egyik bolondabb mint a másik akinek meg lenne esze az egy tróger tolvaj ,,,szép kilátások ,,,
drom176
2022. május 26. 13:12
Barkóczi és a szabadság szigetei....egy jogerősen elítélt bűnöző beszél erről?
westend
2022. május 26. 12:50
"elég heves szócsatákat vívott a valósággal szemben" - mondja ezt épp valaki abból a destruktív szektából, amelyik folyamatosan hadilábon áll a valósággal. Ja, és ez a rosszarcú valaki amúgy egy köztörvényes tróger.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!