Bohár: Így száll hát sírba a balos, „független-objektív” újságírás

2022. május 30. 11:11

Az influencer végigvette többek között Kálmán Olga és Jámbor András útját a médiából a politikába.

2022. május 30. 11:11
null

„Mi a közös Kálmán Olgában, Jámbor Andrásban, Péterfi Juditban és Simon Andrásban?” – tette fel a kérdést Bohár Dániel, a Megafon véleményvezére közösségi oldalán.

Majd azzal folytatta:

A videó felütésében Bohár leszögezte: „Így száll hát sírba  a balos, »független-objektív« újságírás: Gyurcsány-mosolyok közepette”.

„Kálmán Olga egyetlen vezércsillaga Gyurcsány feltétlen szolgálata volt”

Ezután emlékeztetett arra, hogy nemrég jelentették be, hogy az egykori tévés, Kálmán Olga lesz a DK frakciószóvivője. „Hosszú út vezetett idáig, amely alatt Kálmán Olga egyetlen vezércsillaga Gyurcsány feltétlen szolgálata volt” – húzta alá.

„Előbb a balos vezérhajónál, az ATV-nél, majd a Simicska-féle Hír TV-nél tolta a balos szekeret. És persze mindezt a függetlenség és objektivitás fedőneve alatt” – idézte fel Kálmán Olga karrierjének főbb állomásait az influencer.

„Aztán kibújt a Feri zsákból, és Kálmán Olga előbb a DK főpolgármester-jelöltje volt”. (...) Majd kapott egy „zsíros állást a másik Gyurcsány-báb, Karácsony Gergely hivatalában. Innen pedig egyenes út vezetett a parlamenti bársonyszékbe.

  – mutatott rá a riporter.

Bohár Dániel emlékeztetett arra is, hogy Gyurcsány Ferenc „régóta meghitt kapcsolatot ápol a baloldali propagandistákkal”. A videóból az is kiderült, hogy „nemcsak Kálmán Olga az egyetlen balos újságíró, aki Gyurcsány Ferenc kebelén kötött ki.”

„Jámbor András is úgy lett a baloldal képviselője, hogy előtte évekig a balliberális Mérce főszerkesztője volt.

– sorolta a Megafon munkatársa.

„Hiába hazudják hát a balos propagandisták magukat függetlennek és objektívnek, a valóság az, hogy egytől egyig a baloldal és ezzel Gyurcsány Ferenc szekerét tolják” – szögezte le Bohár.

A videót alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tiszai
2022. június 01. 09:40
Tehát a Bohár nem újságíró, hanem valami influencer. Megszólalásai részére nem fontosak. Simicska mikor volt csak egy percig balos Danika?
Trendőr
2022. május 31. 13:55
Nincs az a Covid-járvány, amely nagyobb pusztítást végezne a társadalomban, mint ezek a szellemi pestist terjesztő " független médiaszemélyiségek"! Mégis, még itt a Mandineren is mennyien bedőlnek például az álságosan "tárgyilagos úriembert" játszó rónaiegonoknak!! Undorodom tőlük: valójában Ők kreálják, habosítják, "szerkesztik" azt az egyébként fogyaszthatatlanul színvonaltalan "balliberális" nihilt, amelyből egyébként pompásan megélnek ebben a "diktatúrában".
LancelotDuLac
2022. május 30. 21:15
Bohár: Így száll hát sírba a balos, „független-objektív” újságírás, a megbukott Pesti tv-vel együtt - legyen könnyű nektek a föld!
Lajoss
2022. május 30. 18:31
Dani,tükörbe néztél már?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!