Harsányi Gábor két forgatókönyvet is írt az utóbbi időben. Fotó: Ficsor Márton
Felvetjük, hogy sok színművész 70 év felett azért már lassít, ellentétben vele. Szerinte ha egy színész egészséges, akkor nem szabad abbahagynia, mert színpad nélkül elsorvad a művész:
„Amíg élek, s lehetőségem lesz rá, játszani, alkotni akarok.
Nézze meg Bodrogi Gyuszit! Nyolcvannyolc éves, és folyamatosan színpadon van. Egyébként Gyuszi volt az első színész, aki előadta egy novellámat. Tizenhat évesen a Budai Nagy Antal gimnáziumba jártam, s az önképző körben novellát írtam. A tanár elküldte Padisák Mihálynak, a rádió ifjúsági rovatához egy novellaversenyre. Harmadik lettem, a jutalom pedig az volt, hogy rádiójátékot csináltak belőle. Bodrogi Gyuszi volt az egyik szereplő, aki akkor már közkedvelt, elismert színész volt.”
Harsányi Gábor számtalan filmben alkotott maradandót. Mikor rákérdezünk, mégis, mely alkotásokat sorolja a fontosabbak közé, nem tétovázik: „Az Egy óra múlva itt vagyok Láng Vincéje nagyon sokat jelentett a pályámon. A Jó estét nyár, jó estét szerelem fontos állomás volt, de sokan emlegetnek a Linda című sorozat miatt, sok gyerek pedig a Palacsintás királyon nőtt fel. Még a pályám elején Pécsi Sándor, a zseniális színész mondta nekem: Figyelj oda fiam! Valószínűleg sok filmet fogsz csinálni, de ha lesz benne egy átütő siker, olyan film, amit ötven év múlva is emlegetnek veled kapcsolatban, akkor, de csak akkor tényleg színésznek hívhatod magadat. Igaza volt…”