Most már az Átlátszónak is gyanús az erdélyi elégett szavazatok ügye

2022. április 13. 19:16

A portál nyomába eredt a kidobott és elégetett szavazólapokról keringő információknak.

2022. április 13. 19:16
null

Az Átlátszó több mint egy héttel az országgyűlési választások után úgy gondolta, utánajár a kidobott és (részlegesen) elégetett szavazólapokról keringő információknak.

A Portál megpróbálta kideríteni, hogy ki lehetett a forrás, aki az elégett és kidobott szavazólapokról a fotókat készítette, és „minél mélyebbre ástak, annál gyanúsabbá vált a történet”.

Pontosan mit is láttunk?

„A zsák és annak tartalma a román hatóságok birtokában van. Nekünk csak néhány, a helyszínen készült fotó és filmfelvétel, illetve egy szemtanú beszámolója áll rendelkezésünkre. Ezek alapján annyit tudunk összerakni, hogy az átlátszó, műanyag zsákban (melyet egy Átlátszó Erdélynek nyilatkozó szemtanú egyszerű háztartási szemeteszsákhoz hasonlított) mintegy tucatnyi szavazólap, és valamivel több válaszboríték (külső és belső) volt található” – írják a portálon.

Majd kitértek arra is, hogy „a szavazólapok egy része ki volt töltve (a szavazatokat ellenzéki pártokra adták le), illetve a szavazólapok széle meg volt pörkölődve. A szemtanú szerint a zsákban mintegy ujjnyi vastag hamuréteg volt. Azonosító nyilatkozatokat – tehát azt az iratot, melyből kiderülhet a szavazó neve és elérhetősége – nem sikerült felfedezni az iratkupacról készített felvételeken. A képek alapján nem lehet eldönteni, hogy az iratok eredetiek-e vagy sem”.

Hozzátették: „A helyszínen nincsen nyoma annak, hogy a szavazólapokat és a borítékokat ott égették volna el. A fotókon a vékony műanyag szemeteszsák ép, nem olvadt meg. Minden jel arra mutat, hogy a szavazólapokat valahol máshol gyújtották meg, a hamut és a részben megégett szavazólapokat betették a műanyag zsákba, és aztán

Tényleg választási csalás nyomai ezek?

Ezután pedig kifejtették, hogy „a kézenfekvő – és nagyon gyorsan elterjedt – magyarázat szerint ezek a szavazólapok a bizonyítékai annak, hogy a levélszavazás során visszaélések történtek: a Fidesz győzelmében érdekelt személyek az ellenzéki szavazatokat tartalmazó borítékokat megsemmisítették, illetve »megfelelően« kitöltött szavazólapokat tartalmazó borítékokkal helyettesítették”.

Hozzátették, hogy „a levélszavazatok összegyűjtésében segédkező egyik forrásunk szerint az történt, hogy Marosvásárhelyről a Csíkszeredai Főkonzulátusra vitték autóval a levélszavazatokat. (Az út, ahol a zsákot megtalálták, Marosvásárhelyről Csíkszereda felé tart.) A borítékokat sorban felbontották, majd a szavazólapokat kicserélték. Az alábbiakban megmutatjuk, miért életszerűtlen ez a feltételezés”.

„Hogyan lehetett volna ezt kivitelezni? Alapfeltétel, hogy az elkövetőknek tudniuk kell, melyik borítékban van ellenzékre leadott szavazat. Ha a borítékok (a külső és a belső) nincsenek lezárva, akkor ezt könnyű lehetett megtudni” – olvasható a cikkben. 

„Ha azonban le voltak zárva – és a borítékok nagy többsége valószínűleg le volt zárva –, akkor nem világos, hogy minden boríték felnyitása nélkül hogyan lehet kiválogatni a »problémás« szavazatokat. Tekintve hogy

minden huszadik borítékban lehetett ellenzékre leadott voks. Az összes borítékot felnyitni nyilván sokkal több veszteséggel járhatott (minden szavazatot új borítékba tenni), mint haszonnal” – tették hozzá.

 

Nyitókép: Facebook

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tehetős Totó
2022. április 14. 12:21
Két hete írtam: Mivel magam is szavaztam megírhatom bátran, hogy képtelenség a két lezárt borítékba tett szavazólapok külsérelmi nyomok (azaz felbontás!) nélküli elolvasása. Mivel az erdélyiek kb. 1%-a hajlandó a moslékra szavazni 99 kormánypárti borítékot is fel kell felhasítani a 100-ból, hogy egy "ellenzékit" kapj...elméletileg. S persze hiányzott az azonosító adatlap amit a külső borítékba kell tenni...no meg a népszavazási ív is.
WalderFrey
2022. április 14. 11:34
Életszerűtlen kamu az egész. Nézzük a gyakorlati oldalát: -Figyelj már Józsi, este amikor begyujtassz a kazanba akkor dobjál már bele egy pár papírt is, egesd el kérlek, de vigyázz ne maraggyon nyoma! -Oke Józsi begyujt, szépen lobog a tűz, radobja a papírokat.... Ahh gondolja ez így mégsem jó, kiveszi inkább a lobogó tűzből amik pont úgy égtek meg, hogy látszódjon az ellenzekiseguk. Inkább - gondolja Józsi - berakom egy zsákba és ki..szom a legközelebbi építkezésen, de a zsákot nem zárom le, nem kotom el a tetejét, mert hagy látszódjon, hogy mi van benne... Namost , ami papírt eddig én a vegyestüzelésűbe bedobtam az mindig a keményen tavozott... És akkor még a telexes anomaliat ide sem citaltuk.
istvanpeter
2022. április 14. 10:25
Valami amatőr diverzáns észlény csinálta az egészet. Röhej és szánalom.
Szilágyi Miklós
2022. április 14. 09:07
Teljesen mindegy mit ír az Átlátszó, libsi hölgyismerősöm - csak szalagcímeket olvas a 444/hvg univerzumban - azóta is azt magyarázza, hogy a határon túli szavazatokkal "csalt a fidesz".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!