Moszkva pedig az ukrán titkosszolgálatok provokációjának tulajdonítja.
John Sullivant, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetét március 21-én bekérették az orosz külügyminisztériumba, ahol tiltakozó jegyzéket nyújtottak át neki Biden Putyin elleni kirohanásai miatt. Az amerikai elnök korábban egyebek között vérszomjas diktátornak és gengszternek nevezte orosz hivatali partnerét, aki szerinte „erkölcstelen háborút folytat Ukrajna népe ellen”. Később
háborús bűnösnek is minősítette.
Peszkov az orosz külügyminisztérium hatáskörébe utalta annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy vajon kezdeményez-e Moszkva nemzetközi vizsgálatot olyan háborús bűncselekmények ügyében, amelyek elkövetéséhez az Egyesült Államoknak lehetett köze. A téma azzal kapcsolatban merült fel, hogy Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő, válaszul Bidennek a bucsai atrocitások kivizsgálását sürgető nyilatkozatára, azt javasolta az amerikaiaknak, hogy kezdjék
Jugoszlávia bombázása és Irak megszállása körülményeinek tisztázásával.