Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

Azt is elmondta, hogy nem tervez ukrajnai látogatást.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Frank-Walter Steinmeier német államfő nemkívánatos személy lett Ukrajnában.
Steinmeier április 12-én, kedden azt nyilatkozta: még korábban felajánlotta, hogy Lengyelország és a balti államok vezetőivel együtt Kijevbe utazik, hogy találkozzon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, azonban

Az ukránok legnagyobb problémája a német államfővel az, hogy Steinmeier külügyminiszterként szoros kapcsolatban állt orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, és nagy támogatója volt az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat 2 gázvezetéknek is.
A hírre reagálva Olaf Scholz az rbb24 Inforádiónak adott interjújában
Az interjúban Scholz azt is elmondta, hogy nem tervez ukrajnai látogatást.
Nyitókép: AFP
