Csalásnak minősülhet a baloldal SMS-kampánya – konzervatív jogvédő a Mandinernek

Önök egy konzervatív jogvédő szervezet, milyen céllal érkeztek Magyarországra a választások idejére?

Ahogy az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumánál jogászként megfigyeltük a választások menetét, ugyanezzel a megközelítéssel vizsgáljuk a magyart is. A demokratikus folyamatok mindig zavarosak, sok a vádaskodás oda-vissza a politikai pártok között, különösen a választások előtt. Ebben semmi új nincs, Alexis de Tocquevile már majd’ 175 éve levonta ezt a következtetést.

Mire hegyezik ki a jelentéseiket?

Elsődlegesen azt vizsgáljuk, hogy aki el akar menni szavazni, annak megvan-e a lehetősége erre. Mert elsősorban ez dönti el, szabad és tisztességes-e egy választás vagy sem. Mindenki szavazhat, aki szavazni akar? Ha igen, de esetleg nem tetszik valakinek a végeredmény,

Persze, van számos másféle megközelítés, de mi innen indulunk ki.

Mi a benyomása a magyar választási rendszerről? Magyarországot sok kritika érte, mondván „a magyar választás szabad, de nem teljesen igazságos”, néhányan kritizálták a választási rendszeren belül például a választókerületek határai kapcsán. Mit gondol erről?

Erről általában jobb a választás után beszélni. Általánosságban elmondható, hogy Magyarország a demokráciák szokásos nehézségeivel küzd: Amerikában tízévente foglalkoznak a választókerületi aránytalanságok kiküszöbölésével, most is zajlik egy ilyen folyamat. Itt Magyarországon mindenesetre a szavazásra magára fókuszálunk.

Mennyire tűnik másnak a magyar médiaszerkezet a nyugatiakhoz képest?

A magyar médiaszféra nyilvánvalóan kisebb. Nálunk számos magánprojekt fut, mint akár a mienk, a Judicial Watch, rendszeres jelentéseket adnak ki, vizsgálják a helyzetet. A megosztottság mindig jelen van a médiában, s ez igaz az Egyesült Államokra is.

Mennyire ért egyet azzal a széles körben elterjedt nézettel, miszerint a média esetén a függetlenség a kormánytól való függetlenséget jelenti?

Nem értek egyet ezzel. Egyébként érdemes tekintetbe venni, hogy

– mint akár a mienk. A közösségi médiának is megvan a maga árnyoldala persze, ugyanakkor lehetővé teszi minden szervezet számára, hogy eljuttassák üzeneteiket a nagyközönségnek. A Judicial Watch-ot mikroadományokból finanszírozzuk, de rendszeresen kiadjuk a jelentéseinket, amelyek aztán akár a kormánnyal szemben kritikus híreket generálnak a sajtóban.

Lássuk a gyakorlatibb kérdéseket. Nemrég SMS-áradat öntötte el a magyarok telefonjait, amelyek az ellenzéki pártokra való voksolásra buzdítottak. Olyanok is megkapták ezt az üzenetet, akik biztosan nem járultak hozzá a telefonszámuk ilyetén felhasználásához, még a kormány tagjai is megkapták. Mit gondol erről?

Nálunk, Amerikában ez rendszeres, ráadásul nem is illegális, ami persze nagyon zavaró, de így van. Azt tudom, hogy önöknek sokkal keményebb szabályaik vannak erre, mint nekünk, szóval

Nálunk komplett vállalatok működnek azzal a céllal, hogy összekotorják a különféle információkat nap mint nap az internetről az emberekről, s aztán ezeket eladják. Úgy tapasztaltuk, hogy ez addig megy így, amíg tényleg szigorú tiltással nem találkozik. Nálunk ez korlátlanul megy, olyan adatot gyűjtesz és úgy használod, ahogy akarod. Obama kampányánál kezdődött ez az egész, és azóta egyre jobban elterjedt. Most már minden szavazóról kész adatprofil készült.

Nálunk elméletileg minden ilyen megkeresést le lehet tiltani, és nem hiszem, hogy például kormánytagok telefonszámai nyilvánossá lennének téve. De nézzünk egy másik esetet, ami a napokban történt: jobboldali portálokat törtek fel hackerek, és töltöttek fel rá baloldali, ellenzéki propagandaanyagokat, saját megfogalmazásuk szerint „az igazságot”. Mennyire elterjedt módszer ez Amerikában?

Természetesen hallottunk ilyenről, bár elsősorban email-címek hekkeléséről tudnék most példákat hozni, a jól ismert Hillary Clinton-féle email-botrányt akár. Valószínűleg nálunk is akadtak hírportálok, amelyeket meghekkeltek vagy elérhetetlenné tettek, és szerintem ilyenre továbbra is lehet számítani. Ez minden demokráciában így van, amitől még ez nem lesz egy jó dolog, sőt. De a lényeg szerintem, hogy az embereknek legyen lehetősége választani a hírforrások között, és eldönteni, szerintük mi igaz és mi nem. Persze, kideríteni, hogy valami fake news-e vagy sem, nem könnyű, gondoljunk akár Hunter Biden laptop-ügyére, amiről a nagy médiaszervezetek kimondták, hogy álhír és dezinformáció, aztán kiderült, hogy nagyon is igaz. Az olyan médiumokat, amelyek álhíreket írnak, vagy elhallgatják a valódiakat,

Egyébként nézzük a hatás oldaláról: gondolja, hogy az emberek, a konzervatív olvasók elhitték, amit az említett esetben a hacker kiírt a portálokra, és mai ellentétes a nézeteikkel? Szerintem a hatás pont ellentétes, egyrészt feldühíti az olvasókat, másrészt szerintem eleve aláássa az üzenet hitelességét, ha megszeged a törvényt ahhoz, hogy publikáld. Ha egyszer meghekkelnék a The New York Times oldalát, és kiírnák, hogy Ronald Reagan, nem is tudom, mondjuk Isten leszármazottja, elhinné bárki? Bízni kell az olvasókban, nézőkben, hogy el tudjá dönteni, mit hisznek el és mit nem.

Mit gondol a Cambridge Analytica ügyéről? Hasonló adatgyűjtési- és felhasználási botrány várható Magyarországon is?

Igen, a technológiai sémának, amit korábban kérdezett, első lépése a célcsoport meghatározása, profilozása: vagyis a szavazóké. Amerikában ez általában az említett módokon engedélyezett, ami nagyon idegesítő, de így van. Mivel sok információ nyilvánosan is hozzáférhető, és összegyűjthető, szerintem ez lesz az irány a jövőben is sajnos.

Üdítő az optimizmusa.

Igen, de tényleg, ha egy rosszul célzott üzenet hatásfokát nézzük, ugyanez a helyzet mint amit mondtam az előbb: ha a baloldal küld üzeneteket jobbos szavazóknak, hogy ne támogassák a jobboldali kormányt, és legyenek inkább baloldaliak, az – ha nem ignorálják egyből –, inkább felbosszantja az érintetteket. Önöknél persze törvény tiltja az ilyesmit, de lefogadom, hogy aki nagyban űzi ezt a mesterséget, megtalálja a kiskapukat.

Ha már közösségi média: itt van a Mi Hazánk nevű párt. Parlamenti küszöb körül mozognak, erre pár nappal a választás napja előtt a Facebook letiltja az oldalukat.

Nem ismerem a konkrét ügyet, de alapvetően ellene vagyok a letiltósdinak a közösségi médiában, meg eleve, hogy egy közösségi médiavállalat határozza meg, milyen hír megfelelő a publikálásra és melyik nem. Pártokat kidobni a Facebookról? Sőt, akár magát az amerikai elnököt? Legfeljebb akkor, ha már minden más eszközt kimerített az adott platform, talán. De önmagában ez, hogy a Szilíciumvölgyben mondják meg, mi „jó” hír és mi „rossz”,

Sokszor felhozzák az érvet, hogy a Facebook egy magánvállalat, amelyiket éppúgy nem lehet bizonyos hírek megjelentetésére kötelezni, ahogy egy újságot sem például. Erre az ellenérvünk, hogy ugyanakkor a Facebook lett a város – virtuális – főtere, ahol elvileg mindenkinek ki szabadna mondania a véleményét, akár tetszik annak, aki épp arra jár, akár nem. Mellesleg ugyanilyen ijesztő, ha éppen egy kormány győzi meg a Facebookot arról, hogy tiltson le bizonyos embereket. Nálunk sokakkal történt ez, elsősorban azokkal, akik úgymond „nem megfelelő” információkat terjesztettek a covidról. Szóval alapvetően emberek, szervezetek kirugdalása a Facebookról szerintem probléma így általában.

Figyelmeztetést mi is kaptunk informálisan a Mandinernél többször, de gyakori probléma, hogy réges-régi posztokat szed elő, mert mondjuk jelenti valaki, és a Facebook a mai szabályzata szerint jár el ezzel kapcsolatban.

Nagyon szeretem Amerikát, de ilyenkor is egyértelmű, hogy nem a Szilícium-völgyben szabad meghozni a döntéseket arról, mi igaz és mi nem. Remélem, ez a problémát is előbb-utóbb megoldódik.

***