Nyitófotó: AFP
Veszély vagy esély a migráció? Erről vitázott az MCC-ben Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet (MKI) kutatási igazgatója és Kováts András, a Menedék-Migránsokat Segítő Egyesület igazgatója Gönczi Róbert, az MKI kutatójának moderálása mellett.
Az első kérdésre, mely a segítség hosszútávú kilátásaira vonatkozott, Marsai felhívta a figyelmet az integráció nehézségeire. Most hárommillió ember hagyta el hazáját, ha megnézzük a korábbi években az illegális határátlépések számát, az sem éri el ezt a számot, tehát hatévnyi embertömeg érkezett be néhány hét alatt.
Ha nem lesz vége heteken belül, el kell kezdeni gondolkodni, mit lehet tenni a menekültekkel.
Kováts szerint az egy „toposz”, hogy egyes csoportok jobban vagy kevésbé integrálódnak, és integrációról nem is jó beszélni. Ez ugyan „elkenős válasz”, de „fel kell nőnünk” ahhoz, hogy a migráció komplex folyamat. A kérdés, hogy milyen társadalmi kontextusba érkezik egy bevándorló csoport, el tud-e foglalni teret a kultúrában vagy gazdaságban. Szerinte Burgenlandon is szidják a kocsmákban a magyarokat, de mi mégsem gondolunk magunkra integrációra képtelen népként.
A migránsok integrálása terén „hosszútávfutásra” kell készülni.
” kell készülni.
Gönczi kérdésére, miszerint eddig hogyan kezelte a magyar állam a friss migrációs válságot, Marsai kijelentette, hogy „az állam a helyén van”, az érkezőkkel foglalkoznak a regisztrálástól kezdve a segélyezésig, ahol pedig nem tudott jelen lenni az állam, ott a segélyszervezetek betöltötték a réseket. Ez éles kontrasztban áll a 2015-ös példával, amikor a teljes európai határvédelmi rendszer összeomlott.
Kováts hozzátette, hogy „mindenki a lehetőségeihez képest maximálisan teszi a dolgát”, beleértve az állami szereplőket. De Kováts szerint évek óta annyit szidják a migránsokat és a civileket, hogy a kommunikáció és a koordináció ma nem megy, kevés a bizalom. Szerinte az utóbbi időben sok szakember feladta a területét, ezek az emberek most hiányoznak.
Marsai szerint a geostratégiai helyzet nem javult, ha a Száhelre vagy Afganisztánra gondolunk, mint kibocsátó területekre, akkor egyre rosszabb a helyzet, a gazdasági és társadalmi mutatók még rosszabbak. A Frontex statisztikái szerint nem is a szubszaharai régióból, hanem Észak-Afrikából érkeznek az emberek, már ezek is tranzit- és kibocsátóországok lettek. Akiket rajtakapnak az illegális határátlépéseken, az csak a „jéghegy csúcsa”.
A látencia nagy a statisztikákban, sokakat többször is elkapnak, másokat pedig sohasem.
Kováts sem hiszi, hogy a határon elkapottak száma mutatja a migráció dinamikáját, értékesebb adatok azok, melyek az adott helyre, közösségre mutatnak rá. Szerinte sokan jönnek „nemes” céllal, legálisan, majd „másképp alakul az életük”, és mégis maradnak a rendezett státusz megszűnte után, „nagyon tarka sorsok vannak”.
Marsai végül megjegyezte, hogy nem lehet elhanyagolni a közösségi média forradalmát, az ember „a világot tartja a kezében”. Maliban járva is lehet látni, hogy az embereknek van okostelefonja, mivel nincs bankfiók, máshogy nem is lehet bankolni. „Európa és a jobb élet reményét tartják a kezükben.” Nem az olasz kormány által finanszírozott plakátok határozzák meg a döntéseiket, miszerint „ne indulj útnak, a Szaharában meghalhatsz”, hanem hogy valaki a faluból Európába jutott és neki jól megy. A negatív történetek nem jelennek meg, csak a sikertörténetek.
Fotó: Unsplash