Velünk marad az ukrán menekültválság

Nyitófotó: AFP

Veszély vagy esély a migráció? Erről vitázott az MCC-ben Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet (MKI) kutatási igazgatója és Kováts András, a Menedék-Migránsokat Segítő Egyesület igazgatója Gönczi Róbert, az MKI kutatójának moderálása mellett.

Az első kérdésre, mely a segítség hosszútávú kilátásaira vonatkozott, Marsai felhívta a figyelmet az integráció nehézségeire. Most hárommillió ember hagyta el hazáját, ha megnézzük a korábbi években az illegális határátlépések számát, az sem éri el ezt a számot, tehát hatévnyi embertömeg érkezett be néhány hét alatt.

Kováts szerint az egy „toposz”, hogy egyes csoportok jobban vagy kevésbé integrálódnak, és integrációról nem is jó beszélni. Ez ugyan „elkenős válasz”, de „fel kell nőnünk” ahhoz, hogy a migráció komplex folyamat. A kérdés, hogy milyen társadalmi kontextusba érkezik egy bevándorló csoport, el tud-e foglalni teret a kultúrában vagy gazdaságban. Szerinte Burgenlandon is szidják a kocsmákban a magyarokat, de mi mégsem gondolunk magunkra integrációra képtelen népként.

Gönczi kérdésére, miszerint eddig hogyan kezelte a magyar állam a friss migrációs válságot, Marsai kijelentette, hogy „az állam a helyén van”, az érkezőkkel foglalkoznak a regisztrálástól kezdve a segélyezésig, ahol pedig nem tudott jelen lenni az állam, ott a segélyszervezetek betöltötték a réseket. Ez éles kontrasztban áll a 2015-ös példával, amikor a teljes európai határvédelmi rendszer összeomlott. 

Kováts hozzátette, hogy „mindenki a lehetőségeihez képest maximálisan teszi a dolgát”, beleértve az állami szereplőket. De Kováts szerint évek óta annyit szidják a migránsokat és a civileket, hogy a kommunikáció és a koordináció ma nem megy, kevés a bizalom. Szerinte az utóbbi időben sok szakember feladta a területét, ezek az emberek most hiányoznak.

Marsai szerint a geostratégiai helyzet nem javult, ha a Száhelre vagy Afganisztánra gondolunk, mint kibocsátó területekre, akkor egyre rosszabb a helyzet, a gazdasági és társadalmi mutatók még rosszabbak. A Frontex statisztikái szerint nem is a szubszaharai régióból, hanem Észak-Afrikából érkeznek az emberek, már ezek is tranzit- és kibocsátóországok lettek. Akiket rajtakapnak az illegális határátlépéseken, az csak a „jéghegy csúcsa”.

Kováts sem hiszi, hogy a határon elkapottak száma mutatja a migráció dinamikáját, értékesebb adatok azok, melyek az adott helyre, közösségre mutatnak rá. Szerinte sokan jönnek „nemes” céllal, legálisan, majd „másképp alakul az életük”, és mégis maradnak a rendezett státusz megszűnte után, „nagyon tarka sorsok vannak”.

Marsai végül megjegyezte, hogy nem lehet elhanyagolni a közösségi média forradalmát, az ember „a világot tartja a kezében”. Maliban járva is lehet látni, hogy az embereknek van okostelefonja, mivel nincs bankfiók, máshogy nem is lehet bankolni. „Európa és a jobb élet reményét tartják a kezükben.” Nem az olasz kormány által finanszírozott plakátok határozzák meg a döntéseiket, miszerint „ne indulj útnak, a Szaharában meghalhatsz”, hanem hogy valaki a faluból Európába jutott és neki jól megy. A negatív történetek nem jelennek meg, csak a sikertörténetek. 

Fotó: Unsplash