Valójában nincs olyan, hogy nemváltás, legfeljebb a másodlagos nemi jellegeket lehet megváltoztatni – szögezi le Perczel-Forintos Dóra tanszékvezető egyetemi tanár, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta. Interjú óvodai érzékenyítésről, mintakövetésről, kamaszkori lázadásról, valamint arról, hogy milyen traumákat élnek át a beavatkozáson átesett páciensek.
Konopás Noémi interjúja a Mandiner hetilapban
Lmbtq, transzneműség, nemátalakító műtétek. Milyen gondolatok jutnak eszébe ezeket hallva?
Ez összetett téma, amelynek van szociológiai, antropológiai és pszichológiai vetülete; utóbbin belül a személyiségfejlődés, illetve a klinikai pszichológia és a pszichiátria is foglalkozik vele. Ezek a fogalmak ma végtelenül át vannak politizálva. Épp ezért szeretném most kizárólag szakmai szempontból megközelíteni a kérdést, tudományos vizsgálatokra támaszkodva.
Mit gondol az érzékenyítő programokról, a különféle szexuális irányultságokat bemutató foglalkozásokról? Van helyük a köznevelésben?
A nemi identitás két-három éves korra alakul ki. A gyerekek ilyenkor már pontosan tudják, hogy kisfiúk vagy kislányok, és az ennek megfelelő viselkedésformákat, valamint a nemi szerepet is kezdik elsajátítani. Ez 99,5 százalékban a biológiai nemmel azonos nemi identitást és nemi szerepet jelenti, amit a környezetük is megerősít. Gyermekkorban az egyik legfontosabb tanulási forma az utánzás és a modellkövetés, aminek az alapja a szoros érzelmi kapcsolat a gondozóval. Az óvó néni és a tanító néni a szülőhöz hasonlóan tekintélyszemély, akinek szeretnének megfelelni, ezért elfogadják, amit mond, megteszik, amit kér, beépítik a személyiségükbe az általa adott mintát. Ha úgynevezett érzékenyítő témájú programokat hoznak be az óvodákba, iskolákba, a gyerekek azonosulni fognak a tapasztalatokkal, beépítik őket a személyiségükbe. Ez hasonló ahhoz a mintakövetéshez, amelyet Konrad Lorenz világhírű etológus írt le kiskacsáknál. A tojásból kikelő kiskacsák először a tudóst pillantották meg, onnantól kezdve bárhova ment, követték őt, hiszen saját gondozó anyjukat látták meg benne. A jelenség a túlélést szolgálja.
Ez hogyan vonatkoztatható az emberre?
A mintakövetés és a mintával való azonosulás végigkíséri a személyiségfejlődést kamaszkorban, sőt utána is él, gondoljunk csak arra, hogy például a popénekesek és más sztárok milyen nagy fokú rajongást és utánzást tudnak kiváltani. Ahogy említettem, kisgyermekeknél megfigyelhető, hogy utánozzák a szeretett személyt, és ez így van jól, hiszen legnagyobb valószínűséggel az anyjukat és az apjukat másolják, őket látják legtöbbet. Ha azt szeretnénk, hogy a gyermekek egészséges, alkotó, kiegyensúlyozott felnőttekké váljanak, akkor az éppen alakulóban levő identitás és ezen belül a nemi identitás megszilárdulását támogató mintákat kell megerősíteni, nem pedig elbizonytalanítani. Az úgynevezett érzékenyítő programok viszont nemcsak mesékből, hanem pontosan kidolgozott óravázlatokból állnak, amelyekben visszatérő téma az általános nemi szerepek felcserélődésének, kibővülésének elfogadása. A születési nemtől eltérő minták bemutatása megzavarhatja a nemi identitás kialakulását, a biológiai nemmel azonos nemi szerepek elsajátítását, ezáltal a személyiségfejlődést is. Nem az a baj, ha valaki gendernonkonform, vagyis nem a nemének megfelelő, hanem ha aktívan arra nevelnek az érzékenyítő programok. Egy heteroszexuális gyereket meg lehet úgy kavarni, hogy identitászavaros legyen. Ezt most „genderfluidnak” nevezik, ami lényegében azt jelenti, hogy az illető nem tudja, fiú vagy lány.
Mit mutatnak az adatok, mennyien lehetnek érintettek?
A diagnosztikai rendszerek szerint a transzneműség, azaz a nemiszerep-diszfória rendkívül ritka pszichiátriai betegség. A lényege, hogy az érintett személy úgy érzi, rossz testbe született, és erős vágyat érez arra, hogy megszabaduljon az elsődleges vagy másodlagos nemi jellegeitől, a másik nemhez tartozzon, és így fogadja el őt a társadalom. Az amerikai adatok szerint a férfiak körében egy a harmincezerhez, a nőknél még ritkább, egy a százezerhez az előfordulása. A gyermekkori nemiszerep-diszfóriában vagy identitászavarban szenvedők aránya is rendkívül alacsony, százezrelékben mérhető, közülük is csupán 15 százaléknál marad fenn ez az állapot felnőttkorban is. Mivel az összes lmbtq-állapot együttes előfordulása 1-2 százalék, nem javasolt kitenni az érzékenyítés kockázatának a 98-99 százalékos többséget, hanem inkább a nemiszerep-diszfóriában szenvedőket szükséges segíteni identitásuk kialakításában.
Tisztázzuk: mi az a nemváltó műtét?
Valójában nemet nem lehet váltani, legfeljebb a másodlagos nemi jellegeket lehet megváltoztatni, eltávolítani. Elsődleges nemi szerveket, azaz petesejtet termelő petefészket eredendően férfitestben nem lehet kialakítani, sem hímivarsejteket termelő heréket eredendően női testben. Vannak dolgok az életben, amelyeket kapunk és nem választunk. A harmonikus önazonosság alapja a valóság, benne a biológiai valóság elfogadása.
Állítólag durván megnövekedett a beavatkozások száma az utóbbi tíz évben.
Az amerikai Gallup intézet 2020-as felmérése szerint az utóbbi körülbelül ötven évben a kilencszeresére emelkedett a magukat transzneműnek vallók aránya. Az 1946 és 1964 között születettek mindössze 0,2 százaléka vallotta magát transzneműnek, ez az arány a Z generációnál, vagyis az 1997 és 2002 között születetteknél már 1,8 százalék. A londoni Tavistock klinika adatai szerint 2009 és 2019 között a nemi átalakító műtétre jelentkezők száma a huszonötszörösére nőtt, nagyobbrészt a lánynak születettek között, ami drasztikus növekedés.
Mivel magyarázható a jelenség?
Mértékadó forrásokból, például az Amerikai Pszichológiai Társaság 2014-es megállapításából tudjuk, hogy a nemi identitás és a nemi szerep hihetetlenül komplex – biológiai, pszichés és környezeti – hatások eredményeképpen alakul ki. Biztos, hogy tíz év alatt sem a genetika, sem a hormonális működés nem változik ennyit. Lisa Littman amerikai pszichológiaprofesszor 2018-as kutatásában 260 szülő vett részt; a lányaik 16 évesek voltak, és 15 éves korukban kezdték transzneműnek tartani magukat. Sok transzgender barátjuk lett, szinte internetfüggővé váltak, rengeteg időt töltöttek online transzgendertartalmak nézésével, megromlott a viszonyuk a szüleikkel, és megszakították a kapcsolatot a nem transznemű osztálytársakkal, ismerősökkel. Littman és mások is arra a következtetésre jutottak, hogy a kamaszkori transzneműség kialakulásában nagy szerepet játszik a közösségi média, a szülőkkel való konfliktusos kapcsolat, a diszfunkcionális családi működés és az elhanyagolás. A kortárs csoport hatása is meghatározó: egyre többen azért akarnak nemet váltani, mert ez a trendi, és ebben ölt testet az önállósodás. A nem hagyományos, a biológiai nemüktől eltérő nemi identitás megélése nagyon népszerű a fiatalok között, Angliában és az Egyesült Államokban már szinte az számít cikinek, ha egy kamasz lány azt mondja magáról, hogy heteroszexuális.
És a lázadás is természetes jelenség náluk.
Igen, ez köztudomású, a befolyásolás hatása azonban kevésbé. A jelenség a szociálpszichológiai kutatások fényében érthetővé válhat. Egy csoportban azok a személyek a leginkább népszerűek, akik az adott közösség normáit vallják, tehát ha valaki oda akar tartozni, akkor átveszi a normáit, értékeit. 1955-ben egy amerikai pszichológus, Solomon Asch a csoportnyomás és a konformizmus hatását vizsgálta. A kísérleti személyek két kártyát láttak, az egyiken egy, a másikon három különböző hosszúságú vonallal. Azt kellett megmondani, hogy a három vonal közül melyik azonos hosszúságú a másik kártyán szereplő vonallal. A három vonal hosszúsága között akár 18-18 centiméter különbség volt, tehát a helyes választ könnyen meg lehetett határozni. A kísérletben egyetlen személy kivételével mindenki beépített ember volt, akik feladatul kapták, hogy következetesen rossz válaszokat adjanak. Asch megdöbbentő eredménye az volt, hogy a résztvevők 37 százaléka még az egyértelműen helytelen válasz esetén is hajlandó volt a rossz választ adó többség oldalára állni.
Hogyan kapcsolódik mindez az lmbtq-mozgalomhoz és a genderideológiához?
Ha még egy ilyen nyilvánvaló helyzetben is befolyásolható az emberek nagy százaléka, akkor egy olyan komplex kérdésben, mint a nemi szerep vagy a szexuális orientáció, a mainstream média befolyása feltehetőleg jelentős. Ráadásul az érintettek észre sem veszik, hogy befolyásolják őket. A kamaszkori identitáskeresés, esetenként identitás- krízis állapota érzelmileg megterhelő időszak, pszichológiai segítséget kell adni a stabil identitás megtalálásában, nehogy olyan döntésre – nemi átalakító műtétre – szánják el magukat, ami visszavonhatatlan következményekkel jár. A transzneműségnek súlyos pszichiátriai vonatkozása van: a depressziós és szorongásos zavarok a populációban észlelthez képest négy–hatszor gyakoribbak, és a nemi átalakításon átesettek vagy az azt kérők között az öngyilkos magatartás rizikója négy–tizenkilencszer nagyobb. Noha az átalakító műtét „megoldhatja” a nemiszerep-diszfóriát, ki tud alakulni egy transzférfi- vagy transznői identitás, a depresszió, szorongás és öngyilkos magatartás rizikója nem csökken lényegesen, ezért ezek a személyek továbbra is rendszeres pszichiátriai ellátást igényelnek. A nemi diszfóriában szenvedők 29 százaléka továbbá alkohol- és drogfogyasztó, és egyes vizsgálatok szerint 59 százaléka korábban nemi erőszakot szenvedett el. Tehát olyan személyekről van szó, akiknek elérhető segítségre van szükségük. De ismét hangsúlyozni szeretném, hogy a nemiszerep-diszfóriás személyek száma igen alacsony, egyes statisztikák szerint tízezerből kettő, más adatok szerint pedig még kevesebb, százezerből kettő, önbevallásnál is csak százezerből száz és hétszáz között van.
Egyes statisztikák szerint a beavatkozáson átesettek 1, mások szerint pedig 35 százaléka bánja meg az operációt. Mire vezethető vissza a különbség?
Korlátozottak a kutatások ezen a területen, és ellentmondásosak az adatok. Vannak, akik kifejezetten örülnek és boldogok, hogy elérték a céljukat, náluk csökken a depresszió és a szorongás. Más esetben a beavatkozás után kétségbeesve kérdezte a fiatal, hogy miért nem tájékoztatták megfelelően, miért nem vigyáztak rá. Egyes vizsgálatok arra utalnak, hogy egy hosszabb problémamentes időszak, körülbelül tíz év után a hússzorosára ugrik az öngyilkossági arányszám az érintettek körében. Volt néhány ilyen páciensem, mindegyikük depresszióval és személyiségzavarral küzdött, és a műtétet követően napi szinten kellett beadniuk maguknak nemihormon-injekciókat. Egyikük, aki férfiből nővé akart válni, úgy fogalmazott: roncs lett a teste. Megcsonkították: eltávolították a péniszét, megnövesztette a haját, mellplasztikával nőnek nézett ki, de a női nemi működés nem tudott megvalósulni. Vajon ez nem önpusztító viselkedés? Nem kellene ettől megvédeni a fiatalokat?
Mit tehet a szülő?
A szülő kamaszkorban már keveset tehet, viszont a teljes gyermekkor a rendelkezésére áll, hogy megelőzze az elszakadást, az internetfüggőséget, a pszichés problémákat. Ha „elég jó” szülő, akkor jelen van a gyermek életében, minőségi időt tölt vele, járnak kirándulni, beszélgetnek, ápolják a baráti kapcsolatokat. Fontos, hogy a másik felnőtthöz bizalommal tudjon fordulni a kamasz, amikor éppen önállósodni akar.
Úgy tudjuk, nem volt konszenzus a Magyar Pszichiátriai Társaságban a gyermekvédelmi törvényről kiadott állásfoglalás kapcsán.
Valóban, a vezetőség nem egyeztetett a tagsággal ebben az érzékeny, megosztó és rendkívüli módon átpolitizált kérdésben. Az állásfoglalás kiadásához pro forma volt joga ugyan a társaság elnökségének, szerencsésebb lett volna, ha egy konszenzusos nyilatkozat megy ki. Így nem kellett volna utólag korrigálni, ami nem volt kényelmes sem az elnökségnek, sem azoknak, akik nem értettek egyet a leírtakkal. Mindenesetre azt gondolom, hogy nemzetközi szinten is példamutató a konszenzusra törekvés. Fenntartva, hogy lehet más véleményünk a világról, közös kiadványt tervezünk kiadni a témában, kizárólag tudományos alapon. Nagyon fontos lenne, ha az emberek nem a mainstreamből, hanem szakmai vélemények alapján tájékozódnának, és érvényesülni tudna egymás különbözőségének elfogadása stigmatizáció nélkül.
Perczel-Forintos Dóra
1960-ban született Budapesten. Klinikai szakpszichológus, a hazai kognitív pszichoterápia meghonosítója és elterjesztője, európai akkreditációval rendelkező kiképző pszichoterapeuta.Többek között az ELTE-n, Bostonban és Oxfordban folytatott tanulmányokat. 1997-től a pszichológiai tudományok kandidátusa, 2017-től a Semmelweis Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. Számos új módszert vezetett be hazánkban a pszichoterápiás ellátásban. 2014-ben az Oxford University Cognitive Therapy Center és az SE Klinikai Pszichológia Tanszékének közös képzése nyomán a súlyos rekurrens depresszió kezelésében világszerte terjedő tudatos jelenlét alapú kognitív terápiát kezdte meghonosítani Magyarországon. Számos tankönyv írója és szerkesztője.
Így tévednek a gyermekvédelmi törvényt elítélő szakmai társaságok
Szétszedjük a pszichológiai és a pszichiátriai társaság közleményét. Bővebben is érdekel...
Nyitókép: Ficsor Márton
Igaz ez Kárpátaljára is. A férfiak egy része a fronton van, a másik pedig a saját háza foglya. Bennük és családtagjaikban pszichológusok igyekeznek tartani a lelket. Veczán Zoltán írása.
A gyereket a helyszínen ellátták, majd katonai helikopterrel a ljubljanai klinikai központba szállították.
Közeleg a Pride-felvonulás, Karácsonyék LMBTQ-zászlókkal árasztották el az Erzsébet híd mindkét oldalát.
Pont az ilyenek miatt tanul egyre több amerikai gyerek otthon… Taps. Taps. Taps. Éljenek a libsik!
Magyarország első LMBTQ-csatornája elsőként az EuroCable Magyarország Kft. kábelhálózatain, továbbá a mikrohullámú MMDS rendszeren (AM Mikro) keresztül lesz elérhető.
Myilvánvalónak látszik, hogy az a liberális (át)nevelés fog eluralkodni az oktatásban, nevelésben, amelytől az Orbán-kormány a gyermekvédelmi törvénnyel igyekezett óvni a gyerekeket.
Az Országgyűlés Művelődési Bizottsága Horváth Andrást jelölte ki az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató átmeneti vezérigazgatójának.
Találkozót tartott Ukrajna NATO-képviseletének vezetője és Mészáros Krisztián, a Külügyminisztérium multilaterális ügyek államtitkára.
