Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

Marina Ovszjannyikovának harmincezer rubelt kell fizetnie.

Pénzbírságot kapott Marina Ovszjannyikova, az orosz állami televízió alkalmazottja, aki hétfő este Moszkvában élő adás közben egy háborúellenes szlogent tartalmazó táblával a kezében rohant be a híradó stúdiójába. Harmincezer rubelt (kb. 97 ezer forintot) kell fizetnie – olvasható a VG.hu cikkében.
A portál szerint Ovszjannyikovát közigazgatási szabálysértéssel vádolták meg, de az indoklás szerint nem a hétfő esti akciója miatt, hanem azért, mert közzétett egy videót is, amelyben

másokat is tüntetésre szólított fel a Kreml által „különleges katonai műveletnek” nevezett ukrajnai háború ellen.
Ovszjannyikova azt mondta, két napot töltött alvás nélkül és 14 órán keresztül hallgatták ki. Azzal vádolta a hatóságokat, hogy kezdetben megtagadták tőle a jogi segítséget. Ügyvédei a bíróságon azt is elmondták, hogy hiába kérte, több órán keresztül nem engedték neki, hogy ügyvédet fogadjon.
Nyitókép: Twitter