Tényleg közel a háború vége? Lássunk tisztán a béketervek és tárgyalások káoszában!

Az elmúlt héten minden az amerikaiak béketervéről és annak újratárgyalásáról szólt. Elemzésünkben áttekintjük, hogyan is áll a terv és mi várható.

A Magosz elnöke elmondta: a Magyarországra menekülők mellett a Kárpátalján maradtakról is gondoskodnak, és ebben az egyházak is nagy segítséget nyújtanak.

Az ukrán határ túlsó oldalán elfogyott a burgonya, a hagyma és más zöldségek, a magyar gazdák ugyanakkor folyamatosan küldik az utánpótlást – mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke vasárnap az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.
Jakab István, az Országgyűlés alelnöke elmondta, a Magyarországra menekülők mellett a Kárpátalján maradtakról is gondoskodniuk kell, s ebben az egyházak is nagy segítséget nyújtanak. Hangsúlyozta, a segíteni akaró magyar gazdák a Magosz honlapján találhatják meg azokat a csatornákat, amelyeken keresztül megtehetik a felajánlásaikat.

Jakab István szólt továbbá arról is, versenyelőnyt jelent a magyar gazdáknak Orbán Viktor miniszterelnök azon szombati bejelentése, amely szerint
Kijelentette, a magyar gazdák a belföldi élelmiszerigény dupláját tudják megtermelni, így a jövőben is lesz élelmiszer minden magyar ember asztalán az egész Kárpát-medencében.
(MTI)
Nyitókép: Facebook