
New York állam volt kormányzója: Lenyűgöző, amit Magyarország tesz a menekültekért
George Pataki pénteken látogatott el a magyar-ukrán határ melletti segítségpontra.

George Pataki, New York állam volt kormányzója lenyűgözőnek nevezte, amit a magyar kormány és a helyhatóságok tesznek az ukrajnai menekültekért, miután pénteken ellátogatott a magyar-ukrán határ melletti Beregsurányban létrehozott segítségpontra. A magyar származású amerikai politikus közölte: rettenettel töltötte el, amikor meglátta az Ukrajnából érkező képsorokat. Több millió ukrajnai ember – jórészt nők és gyermekek – volt kénytelen elhagyni az otthonát, a hazáját – tette hozzá.
A magyar kormány, a helyhatóságok, valamint a segélyszervezetek menekültekért tett erőfeszítéseit méltatva elmondta: arról is szeretett volna tájékozódni, hogy milyen egyéb módokon segíthetnek még a menekülteken. George Pataki hozzátette, a menekülteknek orvosi felszerelésekre és nem romlandó élelmiszerekre van szükségük, meleg ruhákra és takarókra pedig égető szükségük van.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
A leírtak alapján egyértelmű, hogy kit fognak választani Magyarországon – sorsfordító kanyarhoz érkezett a Fidesz és a Tisza versenye

Hangsúlyozta, amint visszatér az Egyesült Államokba, felhívja az amerikai kormány és közvélemény figyelmét arra, többet kell tenni azért, hogy támogassák a menekültek ellátásáért tett rendkívüli erőfeszítéseket. Úgy vélte, nem tudni, mit hoz a jövő, így azt sem, hogy lesz-e újabb menekülthullám, ezért fel kell készülni ennek lehetőségére is.
Magyarországra számíthatnak a menekülők
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő közölte: az elmúlt mintegy két hétben az egész ország összefogott és hatalmas lelkierőről tettek tanúbizonyságot a magyar emberek. A kormányzattól a karitatív és segélyszervezeteken át a civilekig, a helyi önkormányzatokig és az itt élő emberekig mindenki azt nézte, hogy hol tud segíteni – hangoztatta. A kormány hárommilliárd forinttal segíti a segítségpontokon dolgozó szervezetek munkáját – jelezte, majd morális kötelességnek nevezte az azokon való segítést, akik bajban vannak.
Kiemelte, hogy Magyarországra számíthatnak a háború elől menekülő emberek, továbbá a magyar emberek biztonsága továbbra is prioritása a magyar kormánynak.
– jelentette ki.
Tilki Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4-es számú választókerületének Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje a kormány segítségét megköszönve arról beszélt, hogy "flottul és gördülékenyen" folyik a menekültek ellátása.
(MTI)
Nyitókép: Dömötör Csaba Facebook-oldala





