Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa szerdán kinevezett három emberi jogi szakértőt, hogy vizsgálják ki az Ukrajnában elkövetett feltételezett háborús bűnöket.
A független testületet a norvégiai Erik Mose vezeti. Mose a norvégiai legfelsőbb bíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága bírája, valamint a ruandai népirtás ügyében vizsgálódó nemzetközi törvényszék elnöke volt.
A csoport két másik tagja Bosznia-Hercegovina emberi jogi ombudsmanja, Jasminka Dzumhur, illetve a kolumbiai Pablo de Greiff, az ENSZ szakértője. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa március 4-én határozatot fogadott el, amelyben nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazta az ukrajnai háborúban elkövetett jogsértések felderítésére egyelőre egyéves mandátummal. A Kijev által benyújtott szöveg elítélte az orosz agresszióból fakadó jogsértéseket, és
az orosz hadsereg azonnali kivonására szólított fel.
A nyomozók feladata az lesz, hogy fogadják, összegyűjtsék és elemezzék a jogsértésre vonatkozó bizonyítékokat az esetleges jövőbeli bírósági tárgyalások céljából, illetve azonosítsák az elkövetőket és a felelősöket.