A jobbikos politikust letaglózta a hír, hogy visszahívják a tisztségeiből

2022. március 18. 18:02

Galló György szolnoki politikus reméli, hogy pártja továbbra is az ellenzéki pártok összefogása mellett áll, de most elbizonytalanodott kissé – jelentette ki a Mandinernek.

2022. március 18. 18:02
null
Almási B. Csaba

Letaglózta a hír – jelentette ki a Mandinernek Galló György, a Jobbik választókerületi elnöke, miután pár órával ezelőtt megtudta, a pártja elnöksége azonnali hatállyal visszahívja minden tisztségéből, miután ma reggel hat ellenzéki páttal (MSZP, DK, Párbeszéd, LMP) megállapodást kötött arról, hogy a 2024-es önkormányzati választáson is közösen indulnak a Fidesz ellen. A politikusnak az a „bűne”, hogy a vezetés – mint a közleményben fogalmaztak – „tudta és engedélye nélkül valamiféle megállapodást írt alá” az ellenzéki pártokkal.

Galló a lapunknak elmondta, ő azt követően lépett be a pártba, hogy az a néppártosodás útjára lépett, mert hisz abban, hogy a Jobbikból demokratikus, európai párt lett. A választók akarata pedig az volt – jelentette ki –, hogy az ellenzék fogjon össze a mostani parlamenti választáson, s ez meg is történt, így szeretnének győzni április 3-án. De szerinte ennek a munkának folytatódnia kell a következő választásokon is, ezért nem érti, miért lépett fel vele szemben a Jobbik elnöksége.

„Remélem, a Jobbik továbbra is ezen elvek mentén akar működni, fontos neki az együttműködés, de most elbizonytalanodtam kissé” – válaszolta arra a kérdésre, hogy miért dönthetett így az elnökség. Ezek szerint meglazulhat az ellenzéki pártokkal a szövetség? – faggattuk tovább, de nem kívánt találgatásokba bocsátkozni, viszont annyit elmondott, hogy ennek rossz üzenete van az ellenzéki választók felé 16 nappal a parlamenti voksolás előtt.

Gallónak azt javasolta a párt regionális igazgatója, hogy lépjen ki a Jobbikból, de nem hajlandó. Azt mondta, bízik abban, hogy meg tudja győzni az etikai bizottságot, hogy ő nem tett mást, minthogy a párt jelenlegi hivatalos irányvonalának megfelelő lépést tette. Kérdésünkre elmondta, hogy a pártelnököt, Jakab Pétert nem kereste, helyette az egyik alelnököt – azt nem volt hajlandó elárulni, hogy kit –, de eddig még nem tudta elérni.

(Fotó: Facebook/Galló Görgy/a kép jobb szélén)

 

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2022. március 20. 13:32
Olvasta az Alapító Nyilatkozatot?
Reszelő Aladár
2022. március 19. 08:48
Ennek a lépésnek nagyon is világos és őszinte üzenete van a választók felé, amit reméljük meg is értenek majd. Ez az összefogás már most is erjed, bomlik és a vezetők teljes erejére szükség van a felszínen ahhoz, hogy a melybe lejarszódó folyamatok ne emelkedjenek ki a vízből. 15 napig kell még valahogy kibírni, csak akkor lehet biztosítani a vezetők túleélését. Ezért küzdenek, nem a kormányváltásért. Persze most jön Anonymus meg a zuglói garázsmesterek céhe és még mi minden derül még ki.
obsitos0
2022. március 19. 00:14
Nyeretlen kétéves, nem tudja, hogy mit jelent a NAPRAFORGÓ?!
blondiner
2022. március 18. 23:13
Miért kezdte el játszani a "nagy stratégát"?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!