Kell orvos a szüléshez vagy sem?

„A nőkkel szembeni minden erőszak Isten megszentségtelenítése, aki asszonytól született.
Az üdvösség egy nő testéből érkezett az emberiség számára:
emberségünk szintjét azon mérhetjük le, ahogyan egy nő testével bánunk.”
Ferenc pápa

Az utóbbi években voltak kezdeményezések a szülészeti rendszer anya- és bababaráttá tételére – ami már jelentős lépés –, ám ezek még nem értek el átfogó sikert: a 2019-es új szülészeti irányelv egyelőre kevéssé ment át a gyakorlatba, és a Családbarát Szülészetek Pályázati Program se tudta elhozni a várt változásokat. Sok szülészeti osztályt korszerűsítettek, ami csakugyan öröm, de önmagában nem elég.*

Egy apró lépés Dr. Bálint Balázs országos szülész-nőgyógyász szakfelügyelőé is, aki a Bethesda Gyermekkórház és a Budai Irgalmasrendi Kórház együttműködésében létesülő haladó szemléletű szülészet alapjait teszi le.** Csakhogy amíg a beöntés, a kényszerű kitolási póz, a hasba könyöklés és a gátmetszés egyes magyar kórházakban a rutin része lehet; amíg a vizsgálatra várakozó várandós anyákat fel lehet sorakoztatni egy szál hálóingben, alsónemű nélkül; és amíg a gyermekágyas osztályon a félig átvirrasztott éjszaka után fél hatkor bejönnek szemeteszsákot cserélni, mert így szoktuk, és könyörögni kell, hogy a kisbabánkkal legyünk, míg vizsgálják vagy oltják –

Az anyák (és apák) – politikai hovatartozástól függetlenül – egy ideje már próbálják hallatni a hangjukat, erre jött létre például a Másállapotot a szülészetben! mozgalom vagy a Hoztam e világra sorozat.

A szülés egyedi állapot, amely a hormonális rendszer egészének érzékeny összjátékát igényli. Mikor anyák azzal mentegetik a – nem épp a várakozások szerint alakult – szülésüket, hogy „ott maradok, ha nem császároznak meg”, „milyen nagy szerencse, hogy volt ott orvos”, mindig felteszek magamban pár kérdést: Mennyire hagytak szülni (indítás, mesterséges oxytocin, burokrepesztés nélkül)? Mennyire érezted biztonságban magad? Mit tudtál megelőzően a szülés természetéről?

Régi megfigyelés, hogy a természetben ha a kölykét világra hozó állatot ragadozó fenyegeti, a szülés folyamata leáll, és csak akkor indul újra, mikor az állat már biztonságban van. Ez éppen így van velünk is.

gyakran lehetetlenné is válik mesterséges rásegítés nélkül. Az első (kórházi) szülésemnél már azt kétségbeesve fogadtam, hogy amíg vajúdok, nem lehet mellettem senki, a szülésznő is csak olykor-olykor néz rám. Ez a szülés hagyományaival szögesen ellentétes. A „háborítatlanság” nem valami varázsszó, elkényeztetett mai anyukák nonszensz elvárása, hanem elismerése annak a ténynek, hogy mindenki ott tud szülni, ahol biztonságban érzi magát. És ennek alapkritériuma, hogy támogató közeg vegye körül – például vele lehessenek, akiket szeretne, még Covid-helyzetben is.

Az orvostudomány nagy áldása a császármetszés. Adódnak helyzetek, amik szükségessé teszik, időnként sürgősséggel – de közel sem ez az általános. A szülések meghatározó része megtörténhet születésházban, vagy akár otthon, elfogadó légkörben, úgy, hogy a következő napokban az anya kellő mértékű segítséget kaphat a szeretteitől (ami a kórházban sajnos a személyzet lelkiismeretes munkája mellett sem tud elegendő lenni). 

Magyarország nemcsak a WHO ajánlások meghonosításával halad lassan – vegyük csak a 41%-os császármetszés-arányt az ajánlott maximális 20% helyett –, de az otthonszülés-szabályozásunk is korszerűsítésre szorul. Az aktuális rendelet sokkal inkább eltűrő, mint elfogadó az otthonszülést illetően, ez látszik már abból is, hogy mennyire sok a kizáró tényező. Sok – jellemzően szocializmuson nem átesett – ország (pl. Belgium, Nagy-Britannia, de egyébként Németország is) sikerrel viszi az otthonszülés és kórházi szülés együttes gyakorlatát, és ettől nem magasabb a halálozási rátájuk, mint nekünk, sőt. (Fontos látni, hogy nem több a haláleset otthonszülésnél, mint kórházinál, viszont a bulvármédia – kihasználva a tájékozatlanságot és hiedelmeket – rendszerint tájékoztat róluk, miközben a kórházi halálozások – és akár fogyatékosságot okozó sérülések – az intézmény falai között maradnak.)

Egy kórházi traumát valamivel könnyebb helyre tenni, ha megmaradunk a meggyőződésben, hogy minden, amit velünk tettek, szükséges volt. Még akkor is, ha úgy hasba könyököltek, hogy végigrepedtünk, vagy ha végül „életmentő császárral” hoztunk világra egy egészségesen rózsaszín kisbabát. „Azt mondták, hogy azért volt szükség császárra, mert a köldökzsinór a baba nyaka köré tekeredett.” – Hogyan mondjuk el ennek az anyának, hogy ez természetes és veszélytelen jelenség, önmagában még nem császár-indikáció? Hogy adott esetben bekerült a negatív kórházi spirálba: csak egy kis oxy – a következmény: elviselhetetlen fájások, gyakran halálfélelemmel párosulva, amit a burokrepesztés csak még tovább fokoz, és hozzá a baba szívhangjának esése, akire szintén hat a mesterséges oxytocin; a következmény kifáradás és a folyamat leállása, amit vagy tolófájások nélküli nyomás utasításával próbálnak „kezelni” – sok esetben bevetve a Kristeller manővert is, amit nyugaton már elavult és káros gyakorlatként tartanak számon –, vagy úgy, hogy tolnak a műtőbe. (Érthetőbbé teszi a siettetést, ha tudjuk, hogy az orvos közben viseli a felelősséget, és ezzel a perelhetőség súlyát. De azt, hogy tájékoztatás és kérdés nélkül nyúlnak az anya testéhez, akár beleegyezése ellenére követnek el beavatkozásokat, ez sem indokolja meg.)

A nők sem egyformák. Van, aki vállrándítással megy tovább a három embert próbáló nap után, hogy jól van, ezt is túléltük (legfeljebb a sok tápszerezés és kevés mellre tétel miatt a baba már sosem fog szopizni) –

Mert belül érzik, hogy nem ilyennek kellett volna lennie, nem kellene, hogy diadal helyett csak hiány legyen, testi-lelki transzformáció helyett csak trauma-feldolgozás. Átformáló erő lett volna, belső út anya és baba számára – olyan hormonlökettel gazdagítva őket, amely átsegített volna az első napok, hetek nehézségein. És ebből minden apró beavatkozással sorra vettek el, hogy aztán csak a kudarc érzete maradjon, és a sokszor ok nélkül kapott, halálig kísérő fájdalom.

Amennyire szeretünk a régre hivatkozni minden más témakörben, annyira szitokszó lett, mikor a szülésről van szó. Mintha a szülés, szoptatás minden szokását a szocializmustól kelteznénk, pedig az a rendszer csak kárára volt mindkettőnek. A régiek szülése a legritkább esetben volt krumpliföld-élmény. Szimbólumokkal és rítusokkal kibélelt rendje volt, ami segítette az anyát átélni azt a szakrális alászállást, amellyel odaátról felhozza evilágba az újszülöttet. Sokáig az állva, térdelve, ülve szülés volt a legelterjedtebb, később szülőágyat készítettek elő, mely fölé cifra lepedőt feszítettek, így téve védett hellyé azt a szüléshez és a negyven napos gyermekágyi időszakhoz, nehogy a gonosz erők árthassanak az anyának és babának. A gonosz megtévesztésére a férje csizmáját, ingét húzták a vajúdó asszonyra, de ha elhúzódott a szülés, Erdélyben a harangot is meghúzatták az apával. Ugyanitt a vajúdó nőt haragosa tenyeréből itatták meg, hogy semmiféle konfliktus ne állhassa a szülés útját. Elhúzódó szülésnél az asszony haját kibontották, a fiókokat kihúzták, hogy így könnyebben kinyílhasson ő is.

A szülésből az apa is kivette a maga részét: Székelyföldön az első fájások jelentkezésekor egy vasszöget vert a kemence vagy kémény falába, a köré néhány hajszálat tekert felesége bal halántéka tájáról e szavakkal: „Vak szem, élő légy; Isten földet teremtett, eget, vizet teremtett, megadta a Jézuskát, a szentséges szent fiát. A szentséges Szentlélek az is legyen itt velünk!” Különböző praktikákkal adott át a feleségének az erejéből, de nehéz szülésnél fizikailag is segítségére volt. Mikor a szülés után felemelte a gyermeket, azzal rituálisan a családba tartozónak vallotta. A méhlepény fölé gyümölcsfát ültették, ha fiúgyermeké, körtefát, ha lányé, almafát, ha papnak szánták, diót.

akik közül többről lejegyezték, hogy olyan tudással bírtak, hogy senki se halt meg a kezük között. Ennek a tudásnak a gyakorlati része szerencsére még megmenthető volt akkor, amikor a modern bábák kezdtek tudásanyagot gyűjteni, és áthagyományozódott azokra, akik ma tanulnak. Ez – természetesen az orvosi ismereteket is beleértve – a közhiedelemmel ellentétben nagyon is összetett képzést jelent, ami a szülésznőket magasabb szintű szaksegítség nyújtására is felkészíti. 

Sok országban bevett gyakorlat, hogy a szülészorvost csak szükséges esetben kérik a szüléshez, máskülönben a szülésznő kíséri, aki képzettségénél fogva az élettani szülés kompetens támogatója. Ahol ezzel a szemlélettel bírnak, ott az otthon-kórház ellentét is irreleváns; mindegy, hogy az anya az otthonát, egy születésházat vagy egy kibérelhető, kórházhoz közel eső lakást választ helyszínül, ugyanazt a segítséget kapja, adott esetben a kórházi befejezést is a maga választotta kísérők mellett átélve. Ha a bábákat Magyarországon is egyenlőként engednék be a kórházakba, már elindulhatna az a szemléletváltás, amit most olyan fájón nélkülöz a rendszer.*** Annál is inkább, hiszen a felmérések eredményei (The Lancet, 2010) egyértelműsítik a modell sikerét az ellátás javításában: nemcsak a túlélés és testi-lelki egészség mutatói lettek jobbak, de a bábai szemlélet a korai kötődést és az anyai kompetenciákat is jobban támogatja, mint az orvosi modell. Krízishelyzetben életmentő lehetne, ha országos szinten több képzett szülésznőnk lenne; az egy szülőnő - egy szülésznő kórházi arányt az EMMI legfrissebb irányelvei is célként tűzik ki.

A bábai szemlélet nem veszélyeztetés vagy szakmaiatlanság. Elsősorban talán annak a megértése és gyakorlatba ültetése, hogy a „gyors” a szülésnél nem jelenti azt, hogy „jó” – éppen nem. Nem kell a nőt megmenteni a fájdalomtól, mert az segít neki alászállni oda, ahol az erőit találja. Csak mellette kell lenni, úgy, ahogy neki a legjobb. Ha egy medence partján, akkor ott.

mivel az egész társadalmunk jóllétét érinti. A bábai modell meghonosítása csökkentené a szülészetek anyagi terheit, a szülés pozitív megélése pedig növelhetné a gyermekvállalási kedvet is, de a lelki egészséget mindenképp.

A szerző újságíró, hordozási tanácsadó
(Köszönöm a cikk megírásában nyújtott segítséget a Másállapotot a szülészetben mozgalom aktivistáinak.)

-

* Ma Magyarországon nincsen bababarátnak minősített kórház.
** Bálint Balázs a valaszonline.hu interpretációjában (https://www.valaszonline.hu/2020/11/18/balint-balazs-interju-szuleszet-lombik-bethesda-irgalmasrendi-kozpont/) „az úgynevezett természetes szemléletű szülészet úttörője. Hogy utóbbi mit jelent? Varga Katalin pszichológus-professzor frappáns megfogalmazásában: fantasztikusan csinálni a semmit. A „háborítatlan szülés” elve szerint a szakemberek szükség esetén avatkoznak közbe, egyébként hagyják, hogy a női test folyamatai a maguk természet adta ütemében történjenek.”
*** dr. Lampé László: Szülésznők könyve (Medicina, 2013) bevezetőjében így ír a szülésznő szerepéről: „Szakmai perspektívák: A szülésznők régi törekvése, hogy visszanyerjék lehetőségeiket és szakmai méltóságukat hivatásuk mindennapi gyakorlásában: több önállóságot kérnek – joggal – a várandósok gondozásában, a szülés észlelésében és levezetésében, a gyermekágyasok ellátásában, gondozásában. Minden támogatást megérdemelnek ebben a szándékukban, annál is inkább, mivel szaktudásuk feljogosítja őket erre.” 
Érdekes adalék, hogy a Dél-pesti Kórházban a szülésznők már 2006 óta lehetnek kizárólagosan az anya mellett, természetesen nem nélkülözve az ügyeletes szülészorvos szükség szerinti segítségét.