Szórólapokkal támadja Orbánt és Kaczynskit Brüsszelben a baloldal

2022. február 05. 12:24

A szocialista Ujhelyi István uniós képviselő és lengyel társa által készített röplap illiberális Pegasus-testvéreknek nevezi a pártelnököket, a Fidesz és a lengyel kormánypárt felháborodott az akción.

2022. február 05. 12:24
null

Ujhelyi István büszkén vállalja, hogy ő és lengyel kollégája, Robert Biedron áll annak a brüsszeli akciónak a hátterében, amelynek során minden európai parlamenti képviselő egy Orbán Viktort és Jaroslaw Kaczynskit rágalmazó szórólapot kapott kézhez – számol be a Magyar Nemzet. A szocialista európai parlamenti képviselő egy EP-ben körbeküldött levelében azt írja, a Pegasus-ügyre szerették volna felhívni a figyelmet. A röplap – amelyen az európai szocialisták logója is jól kivehető –

nevezi a pártelnököket, akik a szocialisták szerint nemcsak hogy vétenek az európai értékek ellen, de az európaiak magánszféráját sem tartják tiszteletben. Ujhelyi szerint az európai parlamenti képviselők feladata, hogy kiálljanak az európai értékek mellett.

Az álhírekre épülő kampányfogás és a pártelnökök rágalmazása miatt a Fidesz és a lengyel Jog és Igazságosság európai parlamenti delegációja is levélben fordult Roberta Metsola EP-elnökhöz. A hazai, Gál Kinga delegációelnök és Deutsch Tamás delegációvezető által jegyzett levélben intézkedéseket kérnek az elnöktől az Európai Parlament méltósága és a demokratikus vitakultúra megőrzése érdekében. Mint írják, a baloldal eljárása messze túlmutat a mégoly éles hangvételű politikai véleménynyilvánítás és vita keretein, és nyilvánvalóan

szembemegy az Európai Parlament írott és íratlan szabályaival.

– Meggyőződésünk szerint semmilyen politikai nézetkülönbség nem igazolhatja a rágalmazás intézményesítését – húzták alá, egyúttal példátlan módon hazug és durván személyeskedő kampányanyagnak nevezve a szórólapokat.

Ryszard Legutko, a lengyel kormánypárt EP-delegációjának vezetője szintén megrökönyödésének adott hangot a történtek miatt. A lengyel levélben azt ajánlotta Roberta Metsola figyelmébe: botrányos, hogy az EP egyik frakciójának módjában áll hazugságok nyomtatását finanszírozni.

(Nyitókép: Földházi Árpád)

Összesen 96 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2022. február 06. 10:03
mert tobbre nem telik?
critical man
2022. február 06. 05:01
Pifta! Lassan leketyeg a mentelmi jogod, és ki kell menned az utcára a nép közé. Aztán ha lerúgják az arcod a fejedről, még kisbetűs hír sem lesz.
Timeslot
2022. február 06. 04:54
Hazaáruló semmirekellő hazudós tróger! Jól picsán kellene rúgni ezt a taknyos!
piscsik
2022. február 05. 23:34
Rohadék hazaarulo.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!