Poligráfos vizsgálat erősítette meg a Horváth Csaba elleni gyanút

2022. február 25. 09:13

A Magyar Nemzet információi szerint a poligráfos vizsgálat alapján igazat vallott Fuzik Zsolt, amikor arról beszélt, milyen pénzeket kért tőle Zugló szocialista polgármestere. Mint mondta, Horváth Csaba a fizetős parkolási rendszerből származó profit felére tartott igényt, amit egy Kálvin téri kávézóban kapott meg.

2022. február 25. 09:13
null

A poligráfos vizsgálat igazolta Fuzik Zsolt korábbi tanúvallomását, amelyben az üzletember elismerte, hogy korábban 10-12 millió forint kenőpénzt adott át Horváth Csaba zuglói polgármesternek, írja a Magyar Nemzet. Fuzik korábban arról vallott, hogy az MSZP politikusa és társa a kerületi parkolási bevételekből származó nyereség felére tartottak igényt. 

Mint arról a hét közepén a sajtó részletesen beszámolt: a Magyar Nemzet birtokába kerültek annak a tanúvallomásnak egyes részletei, amelyet Fuzik Zsolt tett. Fuzik a SIS Parking Kft. egyik vezetője, akit jelenleg költségvetési csalással gyanúsítanak. A napvilágra került információk szerint a vesztegetési pénzeket személyesen adta át Horváth Csabának egy Kálvin téri kávézóban. 2019 őszéig három-négy alkalommal találkozott így a vállalkozó és a szocialista politikus, utóbbi a vallomás szerint 10-12 millió forint kenőpénzt kapott ilyen módon. 

Fuzik szerint Horváth azt mondta, ha főpolgármester lesz, külön viszonozni fogja, hogy a vállalkozó az alapmegállapodás összegén felül is adott neki pénzt.

A Magyar Nemzet információi szerint az ügyben más szocialista politikus is érintett lehet.

Szerda reggel hatósági házkutatást tartottak a zuglói polgármesteri hivatalban, a Zuglói Közbiztonsági Nonprofit Kft.-nél, valamint az MSZP által delegált polgármester, Horváth Csaba zuglói otthonában is. A Központi Nyomozó Főügyészség befolyással üzérkedés és más bűncselekmények kapcsán gyanúsítottként hallgatta ki a kerületvezetőt és egy politikustársát, Horváth egyelőre szabadlábon védekezhet. 

A Magyar Nemzet cikke szerint az ügy alapja, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bevetési egysége, valamint a Terrorelhárítási Központ 2021 nyarán, összehangolt akció keretében, országszerte mintegy nyolcvan különböző helyszínen csapott le költségvetési csalás gyanúja miatt. A kihallgatott személyek száma harminc fölött volt, három embert letartóztattak. 

A gyanú szerint 19 milliárd forint értékben bocsátott ki fiktív számlákat a SYS IT Services Kft. és cég alá tartozó harminc további  társaság.

Ennek az ügynek az egyik gyanúsítottja Fuzik Zsolt, aki Horváth Csaba ügyében is érintett. A gyanú szerint négymilliárd forintnyi kár érhette a költségvetést – összegez a Magyar Nemzet.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, zuglói képviselőjelölt közösségi felületén írt az ügy kapcsán. „Sajnos hallottam olyan információkat, amelyek arra utaltak, hogy ez be fog következni, mivel a SYS IT Services Kft.-t érintő nyomozásnak lehetnek ellenzéki önkormányzatokat érintő szálai” – írta a napokban Hadházy Ákos.

Horváth Csaba tagadja a vádakat. Szerinte az ügy „kusturicás abszurd”, a gyanúsítás pedig nem megalapozott. Az ATV stúdiójában arról beszélt, „ez egy informatikai természetű ügy”, amelyben egy „kormányközeli informatikai cég” és a T-Systems érintett „egy régi szerződés kapcsán, amely egyébként legutoljára, Tarlós idején köttetett”.

Horváth Csaba szerint egy ügyben szereplő személy „hirtelen ötlettől vezérelve mondott valamit” „olyan dolgokat állított, amelyek politikai értelemben véve hasznosak lehetnek a gazdáknak, de nincs valóságalapjuk”.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Alaric
2022. február 26. 16:11
Tanulságos, hogy itt és most hallgat a ballib trollok máskor oly zajos kórusa. Nyilván tudják már, hogy a Szemlőhegyi útiak bevonták az érintettek védettségi igazolványát. (BőröndÖdön a jelek szerint még nem értesült erről: nyilván lecserélte a mobilját egy spanglira...)
Lajoss
2022. február 25. 16:56
Valamit ki kellett találni a Völner-Schadl botrány miatt...
Selamat
2022. február 25. 11:17
Ennyire lejjebb adta az mszp? gyurcsány idejében meg 60%-ot kértek vissza minden egyes olyan beruházásból, ami brüsszeli pénzből indult. gyurcsány tudott róla.
teljesenertelmetlen
2022. február 25. 10:42
A feddhetetlen, korrupcióellenes brigád! :))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!