Amazon, Apple, Google – ezeknek a vállalatoknak a létezéséről még az óvodások is tudnak. Cargill, Vitol, Glencore – róluk már alig hallott valaki. Pedig jelentőségük a világgazdaság, sőt a geopolitika alakulásában semmivel sem kisebb. Egy bombasztikus új könyv a nyersanyag-kereskedők titokzatos világáról.
A mai világ bölcsőjeként ismert bronzkorban az ón létfontosságú árucikk volt. Ebből készültek – rézzel keverve – azok a fegyverek, amelyek megrajzolták a korszak határsávjait. A fémet Cornwall, Devonshire és Bretagne bányáiból olyan kereskedők juttatták el Egyiptomba és Sumerba, akiknek a nevét és módszereit – meghatározó jelentőségük ellenére – teljes homály fedi. Hihetnénk, hogy csupán az időbeli távolság okán, de alighanem másról van szó. A mai kor nyersanyag-kereskedőiről, azokról a személyekről és szervezetekről, akik és amelyek jelen formájában működtetik a világot, ugyanilyen keveset tudunk. Miért?
Az iparág szereplői nem véletlenül olyan titokzatosak”
Talán mert a közvélekedés szerint az életünket kényelmessé tevő nyersanyagok – a petpalackok kupakjától a gázolajig – túlontúl unalmasak ahhoz, hogy elfogyasztásuknál többet foglalkozzunk velük. Ennél azonban – ahogyan az a Bloomberg két veterán újságírójának izgalmas és olvasmányos új könyvéből kiderül – kevés nagyobb tévedés létezik. Javier Blas és Jack Farchy éveken át foglalkozott a nyersanyag-kereskedelem napi híreivel. Világossá vált számukra, hogy az iparág szereplői nem véletlenül olyan titokzatosak, s kerülik a nyilvánosságot. The World for Sale (a világ eladó) című munkájukban elsőként avatják be az olvasót a „legvadabb, legmocskosabb és legkockázatosabb üzletbe a bolygón”.
„Van egy olyan rossz érzésem, mintha valaki betört volna az otthonunkba és ellopott volna valamit” – reagált az OpenAI kutatási igazgatója arra, hogy a Meta az elmúlt két hétben nyolc alkalmazottjukat csábította el. A cég most „újrakalibrálja” a fizetéseket, és kreatív módszereket keres a tehetségek megtartására.
A több mint négyszáz olvasó kvízjátékon vehetett részt, meghallgathatta, mit gondol Schmidt Mária a világról és élvezhette Lotfi Begiék szenzációs koncertjét.
A Bizottság szerint az Apple megsértette azt a jogszabályt, amely tiltja a platformoknak, hogy korlátozzák a fejlesztőket abban, hogy olcsóbb alternatívákra irányítsák a felhasználókat.