Igaz szívű zseni, forradalmi hevülettel – Száz éve született Cziffra György

A cigányzenész családból származó Cziffra nélkülözésekkel teli gyermekéveit egy nyomorúságos angyalföldi munkástelepen (Tripolisz) töltötte. Tehetségét cimbalomművész édesapja ismerte fel, csodagyerekként már ötéves korában cirkuszban zongorázott, improvizált. Nyolcéves volt, amikor Dohnányi Ernő, a Zeneakadémia főigazgatója egy meghallgatás után az alábbi szavakkal vette fel:

. A gyermekkorából fennmaradt egyetlen felvételen 13 évesen matrózblúzban játssza Schubert Impromptujét, ugyanabban az évben jelent meg róla az első kritika, a Magyar Hírlapban. A fiatal tehetség sikert sikerre halmozott, bár inkább a közönség körében; a kritikusokat megosztotta játéka. Tanulmányait anyagi okok miatt nem fejezhette be, kénytelen volt bárzongoristaként keresni a kenyerét (a pesti éjszakai élet fellegvárának számító Arizona mulatóban is játszott), miközben magánúton tanult tovább.

A második világháború alatt, 1943-ban kikerült a frontra, ahol játéka annyira megbabonázta a Wehrmacht tisztjeit, hogy felajánlották neki: elviszik Berlinbe, ahol karriert csinálhat. Ezt származása miatt sem vállalta, inkább átszökött a partizánokhoz. 1946-tól ismét itthon, bárokban, kiskocsmákban és eszpresszókban lépett fel, Puskás Ferenc és egy sor akkori híresség kedvenc bárzongoristája volt.  Koncertezni szókimondó magatartása miatt nem engedték. 1950-ben feleségével, Soleilkával, az egyiptomi származású táncosnővel és kisfiával együtt megpróbált disszidálni, de elfogták. Kőfaragó üzemben és a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem építkezésén dolgozott, rabtársainak koncertet is adott.

Ferenczy György, a Zeneakadémia zongoraprofesszora, miután megállapította, hogy a bárzongorázásnál Cziffra többre hivatott, 1954-ben elhatározta, hogy kihozza őt az éjszakából, és a komolyzene felé irányítja. Szakmai meghallgatásokat szervezett Cziffra részére – Kodály, Weiner, Zathureczky –, és ezek eredményeképpen rendkívüli hallgatóként felvették a 33 éves Cziffrát a Zeneakadémiára. Kapott még egy szerény filharmóniai ösztöndíjat is. Cziffra otthagyta az éjszakai életet, radikálisan életmódot váltott, keményen és kitartóan kezdett el dolgozni, gyakorolni. Munkaerkölcse példás volt. Technikailag nem volt mit tanulnia, csak zenei stílusokat tanulmányozott. Ferenczi demófelvételt vitt ki róla Bécsbe, ami Cziffrának később igen nagy hasznára vált. Az ezt követő években Cziffra fokozatosan a magyar koncertélet sztárja lett, és Liszt-díjat is kapott.

1956 szeptemberében érkezett egy felkérés: Bartók elképesztően bonyolult 2. zongoraversenyének szólistájaként kellene beugrania – hat hét múlva. 1956. október 22-én az Erkel Színházban tomboló siker fogadja a bravúros produkciót, Cziffra pedig a zongoraverseny után ötször játssza el ráadásnak a Rákóczi-indulót.

. „A közönségből úgy tört ki a taps, mint az izzó láva” – írták később a kritikusok. Sokan máig állítják, hogy ennek a hangversenynek nem kis része volt az október 23-ai hangulat alakításában. A határ másnap megnyílt, és Cziffra családjával együtt Párizsba – pontosabban egy mellette lévő kisvárosba – emigrált.

Ünnepelt előadóművészként zajos sikerrel szerepelt a világ nagy koncerttermeiben és fesztiváljain, a többi közt a londoni Royal Albert Hallban és a New York-i Carnegie Hallban. Főleg a virtuóz romantikus zongorairodalom – Chopin, Grieg, Liszt, Schumann, Rahmanyinov műveinek – volt a mestere, de játszotta saját Liszt-átiratait, a barokk és a bécsi klasszicizmus nagyjait is. Sokszor hasonlították Liszthez, nemcsak káprázatos improvizációs készsége miatt, hanem azért is, mert virtuóz átirataiban szinte kifejti a szerző vázlatosan maradt zenei gondolatait.

elégedett azonban soha nem volt magával, állandóan tökéletesíteni igyekezett tudását. 1966-tól La Chaise-Dieu-ben zenei fesztiválokat szervezett, három évvel később ifjú zongoristák számára Versailles-ban zongoraversenyt alapított, majd létrehozta a Cziffra Alapítványt, amely elsősorban tehetséges ifjú művészek, muzsikusok és képzőművészek pályáját egyengette. A Párizshoz közeli Senlis-ben megvette a szerelőműhelynek használt, romos 12. századi gótikus Saint Frambourg kápolnát, amelyet saját vagyonából restaurált és a művészetek templomává alakított át. Az épületben koncert- és kiállítóterem is helyet kapott, nyolc üvegablakát Joan Miró alkotta, a hangversenytermet  Liszt Ferenc Auditóriumnak nevezte el. Régészettel, a francia-magyar történelmi kapcsolatok kutatásával is foglalkozott, s évente fesztiválokat rendezett Festival du Graal néven. Fia, ifjabb Cziffra György karmester lett, akivel annak 1982-es tragikus haláláig többször adott közös koncertet. A tragédia után többet nem lépett fel zenekarral.

Mohácsi Károly dokumentumfilmje a zeneszerző életéről

Cziffra György 1994. január 15-én halt meg egy Párizs környéki klinikán, kérésére Senlis-ben temették el. Angyalföldön 2013-ban parkot neveztek el róla, és a nagytétényi kulturális központ is nevét viseli. Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész 2016-ban alapította meg a kiemelkedő zongoraművésznek emléket állító Cziffra György Fesztivált. Az idei emlékév keretében több mint száz programot szerveznek Magyarországon és a világ több városában. A Magyar Nemzeti Bank emlékérmét bocsátott ki, Budapesten, a HÉV Batthyány téri végállomásánál a világhírű zongoraművészt ábrázoló nagyméretű falfestmény látható. Az emlékév kiemelt eseményeként, Cziffra György születésnapján a Müpában tartanak gálaestet, amelyen elhangzik Eötvös Péter Cziffra Psodia című első zongoraversenye. A koncert programját november 7-én Párizsban is bemutatják.

Források: MTI, Wikipédia, Határ Győző: Életút. Második rész/Minden hajó hazám, www.cziffrafesztival.hu 

Nyitókép: Cziffra György Franciaországban élő magyar zongoraművész a részére készített Yamaha zongorán játszik a Pécsi Orvostudományi Egyetem aulájában adott hangversenyén. MTI Fotó: Kálmándy Ferenc