A kommunista pártház előtt gyújtotta fel magát a magyar mártír

Moyses Márton 1941. április 20-án született Sepsiszentgyörgyön. A család nem sokkal születését követően Nagyajtán telepedett le. Az első hét osztályt a helyi iskolában végezte el, majd a baróti gimnáziumban folytatta tanulmányait. Az édesapa 1945-ben meghalt, miután kórházi kezelése alatt egy nővér véletlenül felcserélte a neki szánt injekciót a szobatársáéval, majd 1955-ben az édesanya is elhunyt, így a gyermekek árván maradtak. Az akkor 14 éves Márton és a 11 éves Éva gondozása 23 éves nővérükre, Piroskára hárult.

Ehhez az időszakhoz köthetők Moyses Márton első „ellenzéki” fellépései, hiszen játszótársaival röpcédulákat gyártottak és szórtak szét Nagyajtán. 1956. október 25-én egy, a magyarországi történéseket baróti diákok számára „feldolgozó” alkalommal – amely szerint Budapesten ellenforradalmi bandák és huligánok fosztogatnak – Moyses is felszólalt:

A fiatalember három diáktársával elhatározta: csatlakozik a szabadságharcosokhoz. 1956. november 11-én Érkörtvélyesnél nekivágtak a román–magyar határnak. Moyses és egy társa a határzónában eltévedtek, és visszatértek Barótra, ketten azonban átvergődtek Magyarországra, de csak Debrecenig jutottak. 1957. március közepén a magyar hatóságok átadták őket a román Securitaténak, a nagyváradi katonai törvényszék pedig tiltott határátlépés vádjával 3 év börtönre ítélte mindkettőjüket.

Nicolae Ceausescu kegyetlenül leszámolt a belső ellenzékkel. Fotó: Fortepan/Sütő András örökösei/Új Élet szerkesztőség

Moysest az igazolatlan hiányzás miatt eltanácsolták a baróti iskolából, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumban tanult tovább, ahol 1959-ben érettségizett, egy év múlva pedig bejutott a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar szakára. Ifjúkori zsengéknek tekinthető versei, valamint a kommunista diktatúra túlkapásait nyíltan bíráló, az ’56-os forradalommal rokonszenvező magatartása miatt ekkor már a Securitate megfigyelése alatt állt. A politikai rendőrségnek egy „Babits Mihály” fedőnevű besúgó szállította az információkat az egyetemi tanulmányait 1960. október elején megkezdő Moysesről mindaddig, amíg a fiatalembert november 22-én letartóztatták.

A kihallgatási jegyzőkönyvek szerint ellenségesen vélekedett a népi demokratikus rendszerről, négy „ellenforradalmi” verset találtak nála és ellenforradalmi eszméken alapuló beszélgetéseket folytatott, szóvá téve, hogy „a Román Népköztársaságban a népi demokratikus rendszer nem biztosítja az együtt élő kisebbségek jogait”. Kijelentette, hogy „a munkáspárt nem a munkásosztály érdekeit képviseli”, és további hasonló véleményeket fogalmazott meg. A kolozsvári katonai törvényszék a társadalmi rend elleni összeesküvés vétségéért első fokon 7 év szabadságvesztésre, 5 év jogfosztásra és személyi vagyonának elkobzására ítélte Moysest, majd a fellebbezést követően

1962. november 22-én szabadult. Pár héttel korábban, szeptember 28-án a kolozsvári börtönben egy zsineggel megpróbálta levágni saját nyelvét, húga, Éva szerint azért, hogy „ne tudjanak kicsikarni belőle másokat terhelő vallomást”. Szabadulása után továbbra is a hatóságok megfigyelése alatt állt. Egyetemi tanulmányait nem folytathatta, csak napszámosként dolgozhatott a nagyajtai téeszben. Így telt el négy-öt év, de ezután is falakba ütközött, amikor állami munkahelyet keresett magának, hogy jobb és stabilabb jövedelemre alapozva kezdhesse újra tanulmányait a brassói egyetemen.

További kivételes magyar hősök a kötetben.

A megbélyegzettségtől szabadulni igyekvő Moyses 1969 novemberében kérte rehabilitálását. A Kovászna Megyei Törvényszék 1970. február 4-én visszahelyezte jogaiba, de a végzést csak február 25-én szerkesztették és kézbesítették. Moyses ezt már nem kapta kézhez… Február 13-án a mellőzött helyzetét minden bizonnyal reménytelennek érző fiatalember Brassóba utazott, ahol a kommunista pártszékház előtt

pusztán egy nappal az őt jogaiba visszahelyező törvényszéki ítélet hatályba lépése előtt. Búcsúlevelében egyebek mellett az alábbiakat írta: „Bevégeztetett. Nem kívánok élni egy percet is abban az országban, ahol a Securitate emberei bűncselekmények sorát követik el, s ahol a párt vezetősége tehetetlen a visszaélésekkel szemben.” Három hónap szenvedés után, 1970. május 15-én a baróti kórházban hunyt el.

*A Nemzet Emlékezet Bizottsága, a Mathias Corvinus Collegium és a Mandiner gondozásában megjelent Magyar hősök kötetben további olyan kivételes emberek élettörténetéről olvashat, akik akár az életüket is kockára tették honfitársaikért, hazájukért.