Nagy szükségem van a hitre, azt látom, mintha összerázták volna a világot – Tordai Teri a Mandinernek

Debrecenben született, de Egerben nőtt fel. Hogy került oda a család?

A családom történetéről sokáig semmit sem tudtam. Azt sem, hogy Haidegger nagymama a századfordulón fiatalon ment férjhez, s arról sem, hogy Máramaros-szigetéről Trianon után jöttek át Debrecenbe. Trianonról sem tudtunk. Nem beszéltek róla, később azt mondták, azért, hogy óvjanak minket. Érdekes, a nagymamám nem beszélt Trianonról, az anyukám nagyon keveset a II. világháborúról, én pedig a lányomnak, Lilinek 1956-ról.

1941-ben születtem. Bele a II. világháborúba, s a későbbi szocializmusba. Édesapám hadifogságba került, amikor én még baba voltam, csak ötéves koromban láthattam újra. Szülővárosomban, Debrecenben akkora bombázás volt, hogy anyukám, velem és a nővéremmel egy nyitott teherautó platóján ment át Hajdúsámsonra, onnan pedig Egerbe . Számomra Eger mindennek az alapja. Egyéves koromtól éltünk ott, mostanában jöttem rá, hogy sok mindenre halványan emlékszem az életemből, a gyerekkoromra viszont kristálytisztán.

Fotó: Arcanum/Film Színház Muzsika

Milyennek látta a gyerekkorát?

Amikor arról mesélek a három unokámnak, hogy gyerekkoromban nem volt autónk, se telefonunk, se nyaralónk, csak nevetgélnek, és nem is hiszik el. A múltkor azon mosolyogtak, hogy 14 éves koromban láttam először a Balatont. Persze megértem őket. Nyüzsög bennük az élet, sokkal dinamikusabban élnek, mint mi, s most még nem érdekli őket, honnan jöttek. Majd előjön ennek is az ideje. Én például, közel a nyolcvanhoz már tudom, az anyám, a szülőföldem és Eger tartott ebben az országban. Azt is tudom,

Olvastam valahol, hogy kiskorában versenyszerűen úszott.

Én is úsztam, mint a legtöbben Egerben. Aztán a városba jött egy kelet-német balett-táncos, Gréti néni. Elkezdtem hozzá járni, otthagytam miatta az úszást, pedig 100 gyorson versenyeken is indultam. A balett nőies volt, elragadott. Gréti néni nagyon jól tanított, pedig nem is értettük, hiszen franciául és németül beszélt. Aztán lejöttek Pestről, hogy tehetségeket keressenek. Engem is kiválasztottak. Jó, vékony alkatom volt, megnéztek, és azt mondták, 13 éves koromig legalább húsz centit fogok nőni. Édesanyám erre rávágta, micsoda butaság, hiszen nincs magas a családban, ezért nem kell hallgatni a pestiekre. Nekik lett igazuk, húsz centit nőttem. Tizennégy éves voltam, mikor Egerből Pestre kerültem a képző- és iparművészeti gimnázium kollégiumába.

1956 őszén, mikor máskor.

Emlékszem, szólt valaki: Teri, gyere gyorsan, megyünk felvonulni. Ott voltam a Sztálin-szobor ledöntésénél, én, aki szinte nem is ismertem Pestet. Nekem akkor, 14 évesen a Corvin áruház olyan csoda volt, mint a párizsi Lafayette.

Apukám lovaskocsival jött értünk és hazavitt. Látja, miközben ezt mesélem, most is mosolygok, annak ellenére, hogy sok nehézségem volt az életben. A baletthoz visszatérve, Pesten a legendás Berczik Sárához jártam művészi tornára. Emlékszem, Sári néni minden óra végén leült a zongorához, és játszotta a csodás dallamokat. Mi meg a tánccal válaszoltunk, improvizáltunk. Éreztem, hogy átfut rajtam a zene. Tizennyolc éves voltam, amikor Kelet-Németországból, a weimari modern balett-társulattól jöttek megnézni minket. Két lányt választottak ki, engem, a szőkét, meg egy fekete hajút. Mentem volna, de addigra már felvételiztem a színművészeti főiskolára. Imádtam a színpadot, rendszeresen indultam szavalóversenyeken. A felvételin ott volt Várkonyi Zoltán, Pártos Géza, Ádám Ottó, Sulyok Mária, a legnagyobbak.

Fotó: Újszínház

Mit kapott a főiskolán?

Amit most lát rajtam, a mozgást és a beszédet, utána pedig a pályatársaktól. Fiatal színésznőként lestem mindenkit. Emlékszem Tolnay Klári mosolyára vagy Pécsi Sándor intelmeire. Akkoriban minden színháznak megvolt a saját stílusa. Egy év kitérő után a Nemzeti Színház tagja voltam, de átjártam a Vígszínházba, hogy megnézzem Halász Jutkát, Béres Ilit, Szegedi Erikát. Mentem a Madáchba, hogy lássam Huszti Pétert, a József Attila Színházba pedig, hogy Voith-ot és Bodrogit. Velük voltam együtt a főiskolán, de a barátság megmaradt. Ma is rendszeresen beszélek telefonon sokukkal. Szeretem az embereket. Ezt mindig megköszönöm a templomban az édesanyámnak, mert tőle láttam, tőle tanultam.

A hit mennyire fontos az életében?

Nem hangoztatom, de rendszeresen járok templomba. Nem volt ez mindig így. A nagymamám generációja még gyakorló hívő volt, én is első áldozó voltam és bérmálkoztam. Az első elemit az apácáknál jártam, de a kommunizmusban aztán megszüntették az iskolát. Nekem anyám volt az idol, szinte mindenben, de a vallás terén talán könnyen megadta magát. Azt mondta, nem járhatunk templomba, mert kirúgják a tanári állásából. Könnyen hagyta ott, én meg követtem. Aztán úgy alakult, hogy a lányom, Lili legjobb barátnője egy mélyen vallásos családból jött, Lilire is hatott, s ő vitt vissza engem. Azóta

Később arra is rájöttem, miért van szükségem erre az ajándékra. Mert mindig volt támaszom. Kezdetben az édesanyám, aztán a szakmám, ám most idős koromban is szükségem van támaszra. Nagy szükségem van a hitre, hiszen azt látom, mintha összerázták volna a világot. Zavaros, kiszámíthatatlan. Én a szeretetet hirdetem, eszerint élek, s olyan erőt kapok, ami miatt sokszor felteszik nekem a kérdést: mitől van neked olyan jó kedved, hiszen lassan nyolcvan éves vagy?

Itthon is népszerű színésznő volt, de külföldön is rajongtak önért, Terry Torday néven szerepelt. Hogyan emlékszik erre az időszakra?

Nagy ajándék, hogy világsztárokkal játszhattam éveken át külföldön. Nem volt akkoriban még olyan, hogy menedzser, aki tudja, mit ér az ökölvívó Papp László vagy Tordai Teri.

Engem ugyanis az állam közvetített ki külföldre, ők szerződtek, s ők kötötték ki azt is, hogy mennyit kérnek értem. Három év alatt három nagy házat vehettem volna, ha azt a gázsit kapom, mint a külföldiek, így végül egy kis öröklakást tudtam venni. Nincs okostelefonom, csak laptompon, az internethez sem értek, de a múltkor láttam egy véleményt. Egy osztrák úr írta a fotómhoz, hogy többet jelentettem anno az osztrák embereknek, mint Brigitte Bardot.

Miért jött haza?

Külföldön nem találtam magamat, pedig királynőként kezeltek. De én egy szocializmusban nevelkedett lány voltam, Nizzában nem tudtam, hogyan kell kinyitni a vízcsapot, mert olyat itthon még nem láttam. Emlékszem, volt egy nagy vacsora az elegáns Negresco szállodában. Ott szembesültem vele, fogalmam sincs, hogyan kell az osztrigát enni. Kicsit már tudtam németül, így megkérdeztem. Mindenki rohant oda, hogy megmutassa. Szerettek, mégsem éreztem jól magam. Inkább hazajöttem. Itt volt az anyukám, a hazám, a színház, mindent újrakezdtem. Amit kint megtanultam, az a fegyelem. Ott nincs kávézgatás, meg pletykálgatás, munka van. Eszerint is dolgoztam itthon.

A nyáron filmes életműdíjat kapott. Mit érzett, amikor átvette az elismerést?

Felnéztem az égre, és azt mondtam magamban: ezek szerint jó úton járok. Az is egy áldás, hogy az Újszínház tagja lehetek., hogy magyar darabokban játszhatok, Jókait, Móricz Zsigmondot,. S ha visszatekintek a pályámra,

Bob herceg, Jó estét nyár, jó estét szerelem. A Jó estét nyárban ugye Harsányi Gábor volt a partnerem. Gábor egy csodás tehetség! Vagy itt van Koncz Gabi. Mérhetetlenül tisztelem. Elképesztő, hogy micsoda tartása van, lenyűgöz az emberi minősége.

Azt is hallottam valahol, hogy rajong a növényekért. Ezt is a gyermekkorából hozta?

Vágyakozom a zöld után. Nem volt ez mindig így, de tudom, hogy ezt is Egerből hoztam. A növényeket is szeretni kell. Egy kis lakásban élek, de van hozzá kert. Amikor ide költöztem, elhatároztam, olyan növényeket szeretnék, fákat, bokrokat, amelyek télen is zöldek. Van a közelemben egy kertészet, ahol olyan növényeket is tartanak, amelyeket leadtak náluk, mert kinőtték a lakást vagy a teraszt, vagy éppen kezdtek tönkremenni. Na,

Ádámról, a legidősebb unokámról például egy szép fenyőt neveztem el. De nálam van Lili egykori karácsonyfája is. Pici volt, amikor áthoztam, ma másfél méteres, s csak úgy ontja magából a rügyeket. A legkisebb unokám, Dóri pedig kerek szemekkel nézi, hogy itt is toboz, ott is toboz. A legkedvesebb pedig egy kis cserép babérlevél, amit tíz éve kaptam. Hatalmas lett, üde, olyan gyönyörűséges, kinézek az ágyamból, és az erkélynél egy összefüggő zöld függönyt látok. Ezen keresztül nézem a világot, immár lassan nyolcvan évesen. Másnak sok, de én élvezem. Ott van Lili, az unokák, a színház, s ott van a hit. Látja, most is mosolygok.