Akinek a paraszti lét adott tartást: Koncz Gábor születésnapjára

Ma 85 éves egy kemény ember, akinek hiába szívja az erejét az idő, ellenáll. Ma 85 éves a színész Koncz Gábor.

A Kossuth-nagydíjas színész szerint hit és alázat nélkül nem lehet játszani.
Koncz Gábor a Magyar Nemzetnek adott interjújában arra is kitért, a hosszú karrierje során mely filmeket szerette a legjobban: „Nagyon szeretem az olyan kalandfilmeket, mint a már említett Gyula vitéz vagy A dunai hajós, mert ezekben az alkotásokban lényegében magamat kellett adnom. De
Ezt is ajánljuk a témában
Ma 85 éves egy kemény ember, akinek hiába szívja az erejét az idő, ellenáll. Ma 85 éves a színész Koncz Gábor.
ami talán az egyik legfontosabb mérföldkő, az Fábri Zoltán Fábián Bálint találkozása Istennel című filmje, mert ebben semmi mást nem kellett tennem, mint az őseimre és a hagyományainkra gondolni”
– mondta a 86 éves színművész. Majd hozzá tette, soha nem tegezte a szüleit, annyira tisztelte, becsülte őket, és annyi mindent kapott tőlük. Legfőképp tartást és értékrendet.
Ezt is ajánljuk a témában
Minket a legnagyobbak, óriások tanítottak. Most meg olyanok tanítanak, akik nem is jártak színművészetire – mondja Koncz Gábor a Mandinernek. Az Újszínház Kossuth-díjas művésze több nagy nemzeti hőst látna a színpadon, és örülne, ha hátralévő éveiben még Orbán Viktor regnálna, akit a század legnagyobb politikusának tart. Nagyinterjúnk életről, pályáról, régi sztorikról és nagy tanulságokról.
A színészi hitvallásával kapcsolatban elmesélte, egyszer Páger Antal, a legendás színész beleírta a fiatal Koncz szövegkönyvébe, hogy mi kell a színészethez: egészséges önbizalom, hitelesség, alázat. Koncz Gábor magáévá tette a gondolatokat. A beszélgetés során szóba került az Újszínház is. Koncz elmondta, boldog volt, mikor Dörner György és Csurka István hívta, mert:
„ebben a teátrumban prioritást élvez a nemzeti érzés”,
majd így folytatta: „Én tudom, hogy ezen a színes palettán elférnek a liberális eszmék is, de semmiképp sem a középpontban. Ők azt mondják, hogy internacionalisták, otthon vannak az egész világban, én meg nacionalista vagyok, és tudom, hogy csak Magyarországon vagyok otthon” – összegzett Koncz Gábor.
Ezt is ajánljuk a témában
Összegyűjtöttük a legendás színész pályafutásának legemlékezetesebb pillanatait.
Nyitókép: Koncz Gábor sosem tegezte a szüleit, annyira tisztelte és becsülte őket. Fotó: Mandiner/Ficsor Márton
Ezt is ajánljuk a témában
A Kossuth-díjjal frissen kitüntetett író-költőt a diktatúráról és a szabadságról, a tengerészetig is elvezető kalandos életéről és a szemléletét formáló sorsfordulókról kérdeztük. Interjúnk.