a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés miatt életfogytig tartó börtönre ítélték,
amit aztán a Legfelsőbb Bíróság is helybenhagyott. Az újhatvani tüntetés résztvevői közül 34 embert Recskre internáltak, a családtagjaikat pedig hortobágyi zárt táborokba hurcolták. Még az elsőfokú ítélet után történt, hogy a börtönbe szállítás közben az egyik őr gúnyos arckifejezéssel fordult a hideg ellenére egy szál kabátban fagyoskodó szerzetes felé: „Te pucér Krisztus, hol hagytad az ingedet?” Majd a teherautó elindult a börtön felé…
A börtönre ítélt szerzetesek aztán 1956-ban az Elnöki Tanács kegyelmével kiszabadulhattak. Rafael atya ekkor már négy éve halott volt. 1952 szeptemberében, ezen a napon aludt el örökre sok szenvedés után a váci rabkórházban. 52 évesen… A legaljasabb, hogy már régen halott volt, ám az aggódó édesanyja rendszeresen kérvényeket írt, hogy találkozhasson a fiával…Válaszra sem méltatták. A Kriszten Ferenc Rafael elleni ítéletet 2000-ben semmisnek nyilvánították, s a páter egyike annak a hét ferences vértanúnak, akiknek a boldoggá avatási eljárása folyamatban van a Vatikánban.