A székely emberkatedrális története

Márton Áron 1896-ban született Csíkszentdomonkoson egy földműves székely család sarjaként. Gyermekkorától kezdve mélyen vallásos, katolikus neveltetést kapott, így gimnáziumi tanulmányait már Csíksomlyón végezte majd pedig 1911 és 1914 között a csíkszeredai főgimnáziumban. Érettségi diplomáját 1915-ben a gyulafehérvári kisszemináriumban kapta végül meg.

Az első világháború már középiskolai tanulmányai során kezdetét vette, és hamar világossá vált, hogy ő sem kerülheti el, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia császári és királyi seregében teljesítsen valahol szolgálatot. Még 1915-ben behívták katonának, és rövidesen a doberdói fennsíkra vezényelték, majd a tisztiiskola elvégzése után az Ojtoz-szorosbeli fronton szolgált. A háború lezárultát követően két éven keresztül több helyen is dolgozott, de hamarosan a papi hivatás mellett döntött, így 1920-ban beiratkozott Gyulafehérváron beiratkozott a papneveldébe.

Káplán volt 1924–1926-ban Gyergyóditróban, majd Gyergyószentmiklóson, s 1926-tól a gyergyószentmiklósi Állami Főgimnáziumban, 1928-tól a marosvásárhelyi Katolikus Főgimnáziumban hittanárként és a fiúnevelde igazgatóhelyetteseként tevékenykedett.

Pásztorbottal a kezében

XI. Pius pápa 1938. szeptember 14-én nevezte ki őt az Erdélyi Katolikus Püspökség apostoli kormányzójává, 1938. karácsony szentestéjén nyerte el püspöki kinevezését, 1939. február 12-én szentelték fel a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomban. Noha viszonylag fiatal volt,

mint láttuk, az addigi egyházi pályafutása során rendkívül sokoldalú tapasztalatokat szerzett. Márton Áron már igen fiatalon megtapasztalta a háború borzalmait, és püspökké szentelésének hajnalán már egyértelműen sodródott az anyaország a háború felé. Az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés - amely visszacsatolta Észak-Erdélyt Magyarországhoz – kettészakította a Márton Áron vezette egyházmegyét. Bár Székelyföld jelentős részét Magyarországhoz csatolták, jelentős magyarlakta települések maradtak román kézen.

A püspök azonban sorsközösséget vállalt az ott ragadt magyarokkal, így Gyulafehérváron maradt a székhelyén. A magyar határokon kívül rekedt magyarok a megsemmisülés szélére kerültek, így kétségkívül Márton Áron vette át a vezető szerepet Dél-Erdélyben a magyarság életében. Többször felemelte a szavát a püspök a zsidók deportálása ellen, sőt 1944. május 22-én levélben szólította fel Sztójay Dömét és a belügyminisztert, hogy akadályozzák meg az emberek elhurcolását.

Rendszereken át az igazság szolgálatában

Márton Áron nagyon hasonlóan vélekedett a világot átrendező elveket illetően, mint később II. János Pál pápa, hiszen azontúl, hogy mindegyik totalitárius rendszerrel szemben megfogalmazta fenntartásait, a kapitalista országok berendezkedését is nem egyszer illette kritikával.

Márton az életét az Osztrák-Magyar Monarchiában kezdte, majd élt a Tanácsköztársaságban és éveken át a monarchikus Romániában is. A második világháborút valamint a kommunista hatalomátvételt követően újból egy totalitárius diktatúrába kényszerült, amiben még az eddigieknél is nehezebb volt pusztán a fennmaradásért is küzdenie. A kommunista államvezetés ellenszenvét elsősorban azzal sikerült elérnie, hogy nyíltan szembeszállt a román kommunista rezsim egyházakat elnyomó politikájával,

Később kiderült, hogy a Securitate róla rendelkezett az egyik legtöbb anyaggal az országban, hiszen dossziéja nagyjából 80 ezer oldalnyi iratra rúg.

Újra szabadlábon

Márton Áron - a kommunista berendezkedéssel való állandó szembehelyezkedése miatt - nem kerülhette el hosszú távon a megtorlást, így egy Bukarest felé tartó útján 1949. június 21-én titkosrendőrök elrabolták. A bukaresti katonai bíróság 15 év fegyházbüntetésre ítélte, amelyet végül 1955-ben a genfi konferencia miatt megszakítottak, de a püspöki rezidenciáját 1967-ig így sem hagyhatta el.

Márton püspök palotafogságának feloldása kapcsolatban volt Franz König bécsi bíboros látogatásával, aki a román ortodox egyház, illetve a bukaresti pátriárka meghívására érkezett Romániába. Curtea de Argeșben 450 éves jubileumát ünnepelte az ortodox kolostor és kegyhely. König bíboros azzal a kikötéssel fogadta el a meghívást, hogy találkozhasson Erdély püspökével, Márton Áronnal is. Márton Áron azokban a napokban több rendezvényen, vacsorán és látogatáson is részt vette König bíborossal és a román pátriárkával. Az osztrák követségen tett látogatását követően még aznap értesítették Márton püspököt az érsekségen, hogy november 22-én délelőtt 10 órakor jelenjen meg az Egyházügyi Hivatalban. Dogaru igazgató fogadta, és együtt jelentkeztek Emil Bodnărașnál, a román Államtanács elnökhelyettesénél. Bodnăraș közölte vele, hogy a kényszerlakhelyre vonatkozó intézkedést azonnali hatállyal feloldották, s ezentúl szabadon mozoghat. 1968-ban Ion Gheorghe Maurer miniszterelnököt fogadta a pápa, így rá egy évre Márton Áron is eljuthatott VI. Pál pápához.

A kisebbség gyámolítójaként mindhalálig

Márton Áron hatalmas jelentősége abban rejlett, hogy egy kisebbségi létbe szorult, állandóan vegzált nemzet vezetőjévé tudott válni. Élete több politikai rendszeren átívelt, de elvei mitsem változtak az évtizedek alatt. A kommunista állammal folytatott párbeszédben erősen jellemezte tágyalásait a székely makacsság, hiszen nem volt hajlandó megalkudni azért, hogy egy kis levegőhöz jusson. Természetesen a következetes magatartás nem volt véletlen, hiszen a kommunista állammal való kiegyezés során könnyen hiteltelenné válhatott volna, valamint azt a képet mutatta volna a nyugati államok felé, mintha vallásszabadság lenne az országban. Prédikációiban nem egyszer hívta fel a fel a figyelmet a börtönökben sínylődő görög és római katolikus papokra, ami természetesen még inkább lehetetlenné tett a kiegyezést.

Márton Áront halála előtt néhány hónappal, 1980. április 2-án, püspöki működésének 42. évében II. János Pál pápa felmentette az egyházmegye kormányzása alól, mert ezt az idős főpap, egészségi állapotára való tekintettel, már harmadszor kérte. 1980. szeptember 29-én sok szenvedés után, életének 85. évében hunyt el az az ember, aki élete során egyaránt volt képes hatni a fiatalabb és idősebb korosztályokra, aki valódi pasztorációs és térítő munkát tudott folytatni, és képes volt megértő emberként védeni és támogatni a kiszolgáltatott helyzetben lévőket.